Hétfőn az Egyesült Államokban a nyári moziszezon bevétele elérte a 4 milliárd dollárt, ilyenre a koronavírus-világjárvány utáni időszakban csupán másodszor került sor. Először 2023-ban történt meg, amikor a „Barbenheimer-láz” májustól augusztusig 4,09 milliárd dollárig repítette a jegybevételeket.
Még néhány hét hátravan idén a munka ottani ünnepéig (Labor Day), amely lezárja a nyári szezont, így 2026 könnyedén a legnagyobb bevételt termelő nyári moziszezon lehet 2019 óta – írja a Variety.
Paul Dergarabedian, a Rentrak médiaelemző és piackutató cég piaci trendekért felelős vezetője szerint „több viharos év után végre kijelenthetjük, hogy a mozifilmek nézését nem váltotta fel a kis képernyős szórakoztatás”.
A négy nyári hónap kiemelt időszak az iparág számára, az éves mozis bevételek nagyjából 40 százalékát adja.
A járvány előtt a nyári bevételek rendszeresen meghaladták a 4 milliárd dollárt. A rekordot 2013 tartja, amikor 4,755 milliárd dollárt termeltek a mozik.
A pandémia óta a nyári bevételek – leszámítva 2023-at – 3,6 milliárd dollár körül alakultak.
Képtelenség lenne grandiózusabb módon bemutatni a trójai háború végét és Odüsszeusz hazatérésének legendáját, mint ahogyan azt a Csillagok között és az Oppenheimer rendezője teszi új filmjében. Aki ezt várta a vadonatúj, negyedmilliárd dollárból készült Odüsszeiától, aligha fog csalódni. De mi van a többiekkel? Kritika.