„Az esküvőm, amely sohasem volt, és a nyugdíjazási bulim, melyet soha nem akartam” – Diane Keaton 75 éves
Január 5-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Diane Keaton Oscar-díjas amerikai színésznő, Woody Allen múzsája, több filmjének főszereplője.
A TMZ közben nyilvánosságra hozta a színésznő házából indított segélyhívás felvételét.
„Egy ember összeesett” – a TMZ birtokába került felvétel szerint ezzel hívták Diane Keaton házából a 911-es segélyhívószámot szombaton nem sokkal 8 óra után. Az Oscar-díjas színésznőt egy közeli kórházba szállították, ahol később halottnak nyilvánították.
Egy rokon az Associated Pressnek elmondta, hogy szerettei körében hunyt el, és a család magánéletének tiszteletben tartását kérte. További részleteket nem hoztak nyilvánosságra.
A 79 éves korában elhunyt Keaton barátai szerint az elmúlt években egyre jobban visszahúzódott. Egyik régi barátja, a dalszerző Carole Bayer Sager arról beszélt, hogy a színésznő megdöbbentően lefogyott a váratlan halála előtt. Elmondta azt is, hogy Diane Keatont nagyon megrázta a januári tűzvész Los Angelesben, az ő háza is nagyon megsérült. „Palm Springsbe kellett mennie, mert a háza belül megrongálódott, és mindent ki kellett takarítani” – mondta Sager. – „Egy ideig ott volt, és amikor visszajött, megdöbbentem, mennyit fogyott.”
Keaton másik bizalmasa a People magazinnak beszélt arról, hogy a színésznő egészsége hirtelen romlott az elmúlt hónapokban, ami egy olyan életerős ember esetében, mint amilyen ő volt, teljesen váratlan volt.
„Utolsó hónapjaiban csak a legközelebbi családtagjai vették körül, akik úgy döntöttek, hogy mindent titokban tartanak. Még a régi barátok sem tudták pontosan, mi történik” – mondta a lapnak.
Január 5-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Diane Keaton Oscar-díjas amerikai színésznő, Woody Allen múzsája, több filmjének főszereplője.
Nyitókép forrása: MTI / EPA / Keystone / Walter Bieri
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.