A zenekarról, pontosabban a 2015-ös Psychic Warfare albumáról itt írtunk. A zenekar most is ezzel az anyaggal érkezik a Hajóra, hiszen a Philip K. Dick által megihletett album kétségkívül az életmű egyik ékkövévé vált.
Például az ilyen dalok miat:
Az elmúlt húsz év egyik legmeghatározóbb rockzenekara, a minden értelemben megkerülhetetlen és állandóan megújuló erőmű, a Clutch az A38 Hajón ad koncertet június 6-án.
A zenekarról, pontosabban a 2015-ös Psychic Warfare albumáról itt írtunk. A zenekar most is ezzel az anyaggal érkezik a Hajóra, hiszen a Philip K. Dick által megihletett album kétségkívül az életmű egyik ékkövévé vált.
Például az ilyen dalok miat:
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.