
Forsskål botrányművét, a „Gondolatok a polgári szabadságról” -t megjelenése (1759) után azonnal betiltották, akinél megtalálták, súlyos bírságot kellett fizetnie. Ennek ellenére titokban terjesztették és a lázító műnek nagy szerepe volt abban, hogy a Riksdag hét évvel később elfogadta a sajtószabadság-rendeletet. A mű fő üzenete volt, hogy a társadalmi haladás, demokratizálódás előfeltétele az, hogy a kormány korlátozott hatáskörű legyen, ugyanakkor a nép az írott szó korlátlan szabadságát és a nyílt véleményalkotást élvezze. Anders Chydenius teológus, képviselő a nyomtatás teljes szabadságáért folytatott küzdelmet, amelyet a tudós a kifejezés szabadságának, mi több a gazdaság szabadságának előfeltételeként értelmezett. Harcolt a vallásszabadságért és a társadalom legelesettebbjeinek felemeléséért is. A pap-politikus talán legfigyelemreméltóbb alapelve az volt, hogy a részleges szabadság egyáltalán nem szabadság, míg a részleges korlátozás teljes kötöttségnek, korlátozásnak számít. A kifejezés és információ szabadsága Chydenius szerint egyben a gazdasági fejlődés záloga, ugyanis a gondolatok vélemények ütköztetése, a verseny a társadalmi fejlődés előfeltétele.
A18. század két reformerének máig ható munkásságáról, a korabeli politikai életről, és a társadalmi, gazdasági és médiával kapcsolatos ma is aktuális kérdésekről egyaránt szó volt azon az ünnepi szemináriumon, amelyet április 13-án rendezett a magyarországi svéd és finn nagykövetség,valamint a FinnAgora budapesti intézete Marie-Christine Skuncke, az Uppsalai Egyetem irodalom professzora,
dr. Nils Erik Forsgård, a finn Magma Kutatóközpont igazgatója és dr. David Goldberg, a glasgowi Forsskål Projekt igazgatója közremükődésével.