Az Easy As One Two Three című Sziget-himnusz idén a nagyszínpadon hangzik majd el, a most 10 éves Irie Maffia legújabb lemezének többi dalával együtt, de a zenekar az eddigi pályafutásának teljes terméséből is válogat majd.
Megszületett a 2015-ös Sziget Fesztivál-köztársaság himnuszának klipje.
Az Easy As One Two Three című Sziget-himnusz idén a nagyszínpadon hangzik majd el, a most 10 éves Irie Maffia legújabb lemezének többi dalával együtt, de a zenekar az eddigi pályafutásának teljes terméséből is válogat majd.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.