Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a nagy tömegeket vonzó nyárnyitó koncert után - ahol a Neoton Família lépett fel - hasonlóan jó hangulatú rendezvény lesz a város szívében. Több tízezer emberre számítanak, ezért nemcsak a Városháza elé, hanem a Szent István út több pontjára, valamint a Széchenyi térre is kivetítőket helyeznek el. Tom Jones idén nyáron több mint húsz helyszínen lép fel, többek között Londonban, Luxemburgban, Monte Carlóban és Malagában. Az ingyenes győri koncerten az énekes kilenc zenész társaságában lép színpadra. A világhírű énekes Magyarországon 2001-ben, 2009-ben és 2011-ben adott koncertet, valamennyit Budapesten. A győri nyári fesztivál hagyományosan külföldi előadókkal zárul. Az elmúlt években fellépett már az amerikai Kool and the Gang, a Mandoki Soulmates nevű nemzetközi formáció, tavaly pedig a Dire Straits két tagjából újjá alakult The Straits.
Tom Jones-koncert lesz Győrben
Tom Jones ingyenes koncertjével zárul augusztus 23-án a győri nyári fesztivál, az eseményre több tízezer embert várnak - közölte a város polgármestere szerdán.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.