A svájci intézmény szerdán közleményben jelentette be, hogy a müncheni illetőségű Gurlitt, aki Adolf Hitler egyik kedvenc műkereskedőjének fia, a gyűjtemény egyedüli örököseként nevezte meg a berni Kunstmuseumot. A talán 100 millió eurót (30 milliárd forint) is érő gyűjteményről azt gyanítják a német hatóságok, hogy legalább részben a második világháborús náci műkincsrablásból származik.Cornelius Gurlitt egész életét az apjától örökölt műgyűjtemény gondozásának szentelte, állást sem vállalt, sőt családot sem alapított.
A berni múzeumba kerül Hitler műkereskedőjének titkos gyűjteménye
A berni Szépművészeti Múzeumra hagyta kétes eredetű, sokmillió eurót érő festménygyűjteményét Cornelius Gurlitt, a kedden 81 évesen elhunyt német műgyűjtő. A gyűjteményben feltehetőleg a náci műkincsrablásból származó alkotások is vannak.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.