A Ne féljetek! című musical három estén át ingyenesen lesz látható a Szent Péter térhez közeli színházteremben, amely egykor a Santa Cecilia Zeneakadémia koncertterme volt. A darab címe II. János Pálnak (1978-2005) azt a mondatát idézi, amelyet a pápa a megválasztása utáni napokban hangoztatott a hívőknek 1978 októberében. A 2007-ben írt musical Karol Wojtyla, majd II. János Pál életének jelentősebb pillanatait idézi fel gyermekkorától az egyházfő halálának pillanatáig a lengyel pápa április 27-i szentté avatása előtti napokban. A nézőtérre elsősorban azokat a fiatalokat várják, akik a kanonizációra az egész világból Rómába és a Vatikánba érkeznek. A darabot Giuseppe Spedicato atya, a dél-olasz Lecce plébánosa írta. Ez a II. János Pálról szóló egyetlen színmű, amely a vatikáni Kultúra Pápai Tanácsa támogatásával kerül színpadra. II. János Pál szerepét Danilo Brugia olasz színész játssza és a musicalban a színpadon felelevenedik Stefan Wyszynski lengyel bíboros, az egyházfőt oltalmazó Szűz Mária és Ali Agca volt török terrorista is, aki fegyverét 1981 májusában II. János Pálra emelte. A Ne féljetek! májustól bejárja az olaszországi egyházmegyéket, 2015-ben és 2016-ban pedig Európában is be akarják mutatni a musical.
Musical készül II. János Pálról
Karol Wojtyla, vagyis II. János Pál pápa élete elevenedik fel abban a zenés színdarabban, amely április 21. és 24. között látható a Vatikánváros melletti római auditóriumban a néhai egyházfő szentté avatásának alkalmából.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.