Frederik Pohl a regényírás mellett 1959-től 1969-ig volt az amerikai Galaxy Magazin és annak testvérlapja, az If szerkesztője. Az utóbbival három egymást követő évben nyerte el a Hugo-díjat, a World Science Fiction Society (WSFS) sci-fi világszervezet művészeti elismerését - közölte a Galaktika magazin és kiadó kedden az MTI-vel.Az Átjáró című 1977-ben megjelent regényével érdemelte ki a Nebula-díjat, az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Egyesületének (SFWA) irodalmi elismerését. Ezért az írásért megkapta a Hugo-díjat is.A magyarul is megjelent kalandregény a fogyasztói társadalmak illúziógyártó gépezetének, az ebben őrlődő emberi érzelmek mély tragikumának kíméletlen, mégis szórakoztató leírása. Ötvözi a hard science fiction tudományosságát az új hullám befelé forduló, elemző emberközpontúságával. A történet folytatása az 1980-ban megjelent Túl a kék eseményhorizonton, A hícsík krónikái, valamint A hícsík nyomában című írások. Az Átjáró-ciklus utolsó regénye, A hícsík birodalma 2004-ben jelent meg.
Meghalt a hícsík krónikása
Kilencvenhárom éves korában meghalt Frederik Pohl Nebula- és Hugo-díjas amerikai sci-fi író.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.