A programot ismertető keddi budapesti sajtótájékoztatón Márta István fesztiváligazgató elmondta, hogy a programok többsége Kapolcson lesz, a kísérőrendezvények kapnak helyet a csatlakozó falvakban. Felidézte, hogy tavaly mintegy 120 ezer látogató kereste fel a Völgyet, amely jelentős bevételt jelent a falvaknak. Tavaly a kapolcsi önkormányzat több mint 5,5 millió forinttal gazdagodott, a 220 kapolcsi "portából" 113 részesült valamilyen bevételben.Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is lesz Palya-udvar, ahol többek között Beck Zoltán (30Y), Berecz András, az Artus Társulat, Háy János, Erdős Virág, Jónás Vera, Szokolay Dongó Balázs, Grecsó Krisztián, Esterházy Péter, Dés László, a Momentán Társulat, Szirtes Edina Mókus, valamint a Maszkura és a Tücsökraj zenekar lép fel, de jelen lesz a Slam Poetry Budapest csapata is Závada Péterrel és Simon Mártonnal, fellép a meghirdetett zenei pályázaton bejutott 12 zenekar is - ismertette Palya Bea énekes a programot. Hozzátette: idén először lesz bébiszitter-program, hogy az idősebbek is gondtalanul élvezhessék a koncerteket.A Kaláka Versudvar minden nap 10 és 23 óra között várja a vendégeket - mondta Gryllus Dániel, a programok szervezője, a Kaláka együttes vezetője. Hangsúlyozva, hogy náluk a költészeté, a verseké és a daloké a főszerep. A Versudvar vendége lesz Geszti Péter, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Gryllus Vilmos, Varró Dániel, Herczku Ágnes, Szalóki Ágnes, Tóth Krisztina, Rátóti Zoltán, Galkó Balázs, Szirtes Edina Mókus, Szalóki Ági, Rosonczy-Kovács Mihály vagy Ferenczi György is.Földes László Hobo a Kapolcsi Hobo Klub programjairól elmondta, hogy az idén kizárólag saját dalokat fognak játszani, tíz este alatt tízféle repertoárt, mintegy 180 dalt hallhat a közönség. Délutánonként a Malompart Színpadon a Magyar Hobológiai Társaság IV. Vándor-Ló-Gyűlésének előadásait lehet meghallgatni Jász Attila költő, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője vezetésével.A Blue Spot Café udvarában a bluesé, a rocké és a közös zenélésé lesz a főszerep, fellép a Blue sPot, Sena, az Anna & the Barbies, a Roy&Adam Trio, az Elefánt, a Kistehén, Ferenczi György, Frenk, valamint a Pribojszki Mátyás Band.Márta István a programok közül kiemelte a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség rendezvényeit, amely mintegy nyolcszáz fellépő közreműködésével nyolcvan programot tart.A völgyben jelen lesz a Magyar Írószövetség, emellett visszatér a fesztiválra a dzsessz: este hat órától a Királykertben lép fel Sárik Péter, Gyárfás István, Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint, a Dresch Quartet, Szőke Nikoletta, Lukács Miklós, a Bacsó Kristóf Trió vagy a Snétberger Zenei Tehetség Központ tehetségei, az Oláh Szabolcs Quintet és Dés András.A komolyzenei programok a Katolikus templomban kaptak helyet, a tíz nap alatt olyan zenekarokat lehet hallani, mint Savaria Baroque, az Excanto, a Musica Florens vagy az Aura Musicale. Emellett itt lesznek a Zeneakadémia tehetségei is, az Ear együttes pedig kortárs elektronikus zenei koncertet ad.Márta István elmondta: az idén is megrendezik az Örökségvölgy programjait, ennek keretében például az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület hatvan települése mutatkozik be kézműveseivel, művészeivel, őstermelőivel.A fesztivál keretében mintegy negyven kiállítás lesz látható, a Malomszigeten pedig megrendezik az Országos Fazekas és Keramikus Találkozót és Vásárt.
Négy faluban, ötszáz programmal indul július végén a Művészetek Völgye
Mintegy 500 programot tartanak idén a Művészetek Völgyében, amely Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden zajlik július 26. és augusztus 4. között.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.