A Nielsen SoundScan piackutató cég szerint a 24 esztendős előadó 21 című albuma a tavalyelőtti 5,8 milliós eladási csúcs után 2012-ben is szép számban fogyott, és összesen 4,4 millió példány kelt el belőle. A korong tavaly novemberben, kevesebb mint két évvel megjelenését követően lépte át az álomhatárnak számító tízmilliós példányszámot az amerikai piacon. A többszörös Grammy-díjas és Brit Awards-győztes fiatal énekesnő sikert sikerre halmozó lemeze olyan slágereket vonultat fel, mint a Rolling in the Deep, a Someone Like You és a Set Fire to the Rain.Amióta a Nielsen SoundScan nyilván tartja az értékesítési adatokat, most először fordult elő, hogy egy előadó két egymást követő évben is vezette a listát. Adele-lel csupán Taylor Swift tudott lépést tartani, az ő Red című albumából 3,1 millió darabot adtak el 2012-ben.A legnépszerűbb dal Gotye Kimbrával készített, Somebody That I Used to Know című száma lett, amelyet 6,8 milliószor töltöttek le.
Rekordot döntött tavaly Adele
Adele brit énekesnő nemcsak 2011-ben, hanem tavaly is maga mögé utasított mindenkit az eladási lista élén az Egyesült Államokban, és közben új rekordot is felállított.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.