A brit írónő, akinek első két Bridget Jones-könyvét negyven nyelven több mint 15 millió példányban adták el, az elmúlt évtizedben főleg Los Angelesben élt. Két éve tért vissza Londonba gyerekeivel, és akkor kezdte el komolyan foglalkoztatni a harmadik Bridget-regény megírása. Mint elmondta: a második kötet óta nagyot változott a világ, nagy szerephez jutottak az online közösségi portálok, ezért a twitterező, sms-ező világ is beépül az új történetbe.A regény a mai Londonban játszódik majd. "Én is továbbléptem, és az ő élete is halad előre. Azért még mindig le akar szokni az alkoholról és a dohányzásról, és persze fogyókúrázik" - idézte az írónőt pénteken a BBC hírportálja.Bridget nagyon igyekszik, hogy megtalálja a helyét, aminek van is némi foganatja, de alapvetően azért sohasem változik meg - festette le a hősnő mai állapotát Fielding.A Bridget Jones naplója és a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök című könyvekből filmes kasszasikerek is születtek Renée Zellweger, Colin Firth és Hugh Grant főszereplésével. Azóta többször fölröppent olyan hír is, hogy a film újabb folytatással bővül, a végleges forgatókönyv azonban még nem született meg. Fielding megemlítette, hogy a történet musical-változata is csak a kezdeteknél jár még.
Jön a Bridget Jones 3
Tizenhárom évvel a Bridget Jones-történet második része után Helen Fielding nekiállt megírni a bestseller szingliregény harmadik kötetét.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.