"Azt hiszem, hogy az embereknek csalódást okoz a nemleges válasz. De most ez a helyzet" - jelentette ki Jimmy Page. Őt nem hozta ki a sodrából az újraegyesülés lehetőségének feszegetése, nem úgy, mint Robert Plant énekest, akit a sajtótájékoztatón a téma puszta említése idegessé tett.A legendás brit rockzenekar 2007-es londoni koncertjét megörökítő film október 17-én kerül a mozikba világszerte (Magyarországon a Corvin moziba), de néhány helyen már korábban levetítik. Az első a sorban a New York-i Ziegler Theater volt kedden este, pénteken a londoni Hammersmith Apollóban lesz látható a mozi, hétfőn Berlinben, kedden pedig Tokióban. A film CD- és DVD-változatát november 19-én vehetik kézbe a rajongók.A Dick Carruthers rendező által jegyzett Celebration Day című Led Zep-film a rocktörténelem egyik legsikeresebb együttesének régóta várt, ám tiszavirág életű újraegyesülését örökíti meg.A Led Zeppelin 1980-ban oszlott fel az együttes dobosa, John "Bonzo" Bonham halálát követően, a tagok nagyon sokáig a több milliós rajongótábor folyamatos unszolása ellenére sem hajlottak az újraegyesülésre. 1988-ban felléptek az Atlantic Records lemezkiadó negyvenedik születésnapja alkalmából, de a koncert rosszul sikerült a tagok közötti mély ellentétek miatt. 2007. december 10-én az énekes Robert Plant, a gitáros Jimmy Page, a basszusokért felelős John Paul Jones, és Bonham fia, a szintén ütős Jason azonban mégis színpadra állt a londoni O2 Arénában az Atlantic alapítója, Ahmet Ertegun emlékére rendezett koncerten.A jegyekért akkor húszmillió ember versengett, ám csak 18 ezer szerencsés jegytulajdonos lehetett részese a koncertnek. Az öt évvel ezelőtti bő kétórás koncerten a banda 16 számot játszott, közük olyan slágereket, mint a Whole Lotta Love, a Kashmir és a Stairway to Heaven.Az 1968-ban alakult Led Zeppelin lemezeiből több mint 300 millió példány fogyott világszerte.
Nem áll újra össze a Led Zeppelin
A Led Zeppelin nem fog újra összeállni - mondta a témát firtató újságírói kérdésre Jimmy Page, a zenekar gitárosa kedden New Yorkban, az együttes 2007-es koncertjéről készült film, a Celebration Day bemutatása alkalmából.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.