A Jeremy Renner főszereplésével forgatott A Bourne-hagyaték új ösvényen indult el a korábban készült Bourne-filmek után. Renner egy Bourne-hoz hasonló szuperügynököt alakít, akinek szintén menekülnie kell. A sztori egy időben játszódik az utolsó Matt Damonnal forgatott Bourne-filmmel, hivatkoznak is a korábbi főhősre, de a film a történet egy másik szálát mutatja be.A toplista második helyére Will Ferrell és Zach Galifianakis Képtelen kampány című vígjátéka jutott fel 27,4 millió dollárral (6,2 milliárd forinttal), A sötét lovag: Felemelkedés című, a Batman-trilógiát lezáró film pedig három, a sikerlista csúcsán eltöltött hét után a harmadik helyre csúszott 19,5 millió dolláros (4,4 milliárd forintos) bevétellel.Jeremy RennerAPA Christopher Nolan rendezte denevértrilógia utolsó epizódjának észak-amerikai jegybevétele már 400 millió dollár körül jár. Az előző rész, A sötét lovag 533,3 millió dollárral zárta amerikai forgalmazását. A sötét lovag: Felemelkedés a külföldi piacokon is népszerű: eddig 445,3 millió dollárt keresett, már majdnem beérve A sötét lovag 468 millió dolláros nemzetközi bevételét.Meryl Streep és Tommy Lee Jones Amit még mindig tudni akarsz a szexről című házassági vígjátéka 15,6 millió dollárral (3,5 milliárd forinttal) lett a negyedik. Az Egy ropi naplójának folytatása, a Diary of a Wimpy Kid: Dog Days pedig 8,2 millió dolláros (1,8 milliárd forintos) jegyeladással jutott az ötödik helyre.
Bourne letaszította a trónról a sötét lovagot
Az új Bourne-film vette át az észak-amerikai kasszasikerlista első helyét a Batman-filmtől a hét végén 40,3 millió dolláros (9,1 milliárd forintos) jegyeladással.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.