A világhírű múzeum egyik szárnya alatt mintegy hét héttel ezelőtt kezdtek munkálatokat, amelyek célja, hogy "újramodellezzék" az intézmény Costume Institute nevű tárlatát, a hét évszázadnyi fejezetet a divat történetéből. A projektet Lizzie és Jonathan M. Tisch tízmillió dolláros támogatásával végzik.Metropolitan MúzeumOrcifalvi Anna NóraA fúrási és építési munkálatok miatt, elővigyázatosságból elköltöztetett ókori egyiptomi kincsek várhatóan a fejlesztés vége, azaz 2014 előtt nem kerülnek újból a látogatók elé - írta a The Arts Newspaper. A Met egyik vezetője, Harold Holzer szerint a galériákban szenzorokat helyeztek el, hogy felmérjék a fúrások keltette vibrációk hatását, így "tudományos mérőeszközök segítségével őrködnek a gyűjtemények biztonsága felett".A Metropolitan Múzeumban jelenleg nyolc galéria és kiállító-helyiség van lezárva. Ahogy a munkálatok haladnak, az egyiptomi szárny más kiállításai is érintettek lesznek. Holzer hangsúlyozta, a tárgyak nincsenek veszélyben, ugyanakkor "semmilyen lépés sem jelenthet túlzott elővigyázatosságot".
Elvitték az egyiptomi kicseket a New York-i Metropolitanből
Elővigyázatosságból elköltöztette egyiptomi kincsei közül a legtörékenyebbeket a New York-i Metropolitan Múzeum, amely alatt fúrásokat végeznek.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.