James Cameron filmje, amely 11 Oscar-díjat nyert az 1997-es eredeti megjelenését követően, most 2,8 millió fontot (több mint egymilliárd forintnak megfelelő összeget) hozott a konyhára. A legendás film háromdimenziós verziója a tragikus sorsú óceánjáró elsüllyedésének századik évfordulója alkalmából került a mozikba, ahol a jegyeladások tanúsága szerint valódi reneszánszát éli. A legfrissebb adatok szerint az idei év első három hónapjában brit filmek uralták a szigetország filmszínházait. Az átfogó bevételi lista élén a 21,1 millió fontos jegyeladást produkáló A fekete ruhás nő (The Woman Black) című kísértethistória áll, Daniel Radcliffe főszereplésével. Rögtön utána a Michael Morpurgo regénye, illetve színpadi darabja nyomán készült Hadak útján (War Horse) című alkotás, majd a Keleti nyugalom - Marigold Hotel (The Best Exotic Marigold Hotel) című mozi következik.A brit Filmforgalmazók Szövetségének adatai szerint továbbra is a szigetország a világ harmadik legnagyobb mozifogyasztó piaca: az év eleje óta mintegy negyvenmillió jegyet váltottak a filmfalók országszerte. Cameron alkotása Az éhezők viadala (The Hunger Games) című anti-utópisztikus drámát taszította le az eheti bevételi lista éléről, míg a Tükröm, tükröm (Mirror Mirror) című mozi a harmadik helyen startolt. Mindkét film több mint kétmillió fontos bevételt hozott, és a negyedik helyen végző The Pirates című animációs alkotás is felülmúlta a hozzá fűzött reményeket - olvasható a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató internetes oldalán. A Titanic 3D-nek nem sikerült átvennie a vezetést az észak-amerikai bevételi listán, amelyet már három hete Az éhezők viadala vezet, összbevétele meghaladva a 300 millió dolláros határt. Cameron filmje a ranglista harmadik helyén zárt, mintegy 17,4 millió dolláros - a korai vetítésekkel együtt 25,7 millió dolláros - jegyeladást produkálva.
Kaszál a 3D-s Titanic is Nagy-Britanniában
A jegybevételi listák élén zárta első hétvégéjét Nagy-Britanniában a legendás Titanic című film háromdimenziós változata.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.