A hagyományosan három évente rendezendő fesztivált idén nyáron Torinóban tartják, itt közlik hivatalosan, hogy a következő vendéglátó Pécs lesz. Móczár Gábor, az Európai Kórusszövetség - Europa Cantat elnökségi tagja a hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a grémium a magyar pályázatot találta a legerősebbnek, így Graz és a svédországi Örebro nem jött számításba. Valószínű, hogy Graz 2018-ra ismét pályázhat.
A kormány is beszáll: Pécs rendezheti a 2015-ös nemzetközi kórusfesztivált
Az Európai Kórusszövetség - Europa Cantat elnöksége Pécs megyei jogú város pályázata alapján úgy döntött, hogy a nemzetközi kórustalálkozót 2015-ben Pécs rendezheti. A nyertes pályázat alapfeltétele volt, hogy a magyar kormány vállaljon részt a költségekből. Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár bejelentette, hogy 150 millió forint támogatást kap a fesztivál.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.