Bernar Venet kiállítása jól kapcsolódik a Műcsarnok idei kiállításainak tematikus rendjéhez, hiszen a sokoldalú alkotó is gyakran foglalkozik a térrel, a tér újragondolásával - mondta el a tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján Gulyás Gábor. A Műcsarnok igazgatója emlékeztetett: a művészet tere ugyan virtuális tér, de ugyanolyan matematikai pontossággal kiszámítható, mint a valóságos. "Ennek a világszintű térnek egyik legizgalmasabb alkotója Bernar Venet" - méltatta a francia művészt Gulyás Gábor. Mint megjegyezte, Venet 1999-ben néhány szoborral már bemutatkozott a Műcsarnok egy csoportos kiállításán, most azonban a látogató összehasonlíthatatlanul tágabb betekintést kap a New Yorkban élő alkotó művészetébe.A kiállítás koncepciójáról szólva Alexandre Devals kurátor elmondta: Bernar Venet életművének gazdagságát akarták a magyar közönség elé tárni, bemutatva azt az utat, amely a világhírű és néha - mint például Versailles-ban - heves vitákat kiváltó vasszobrokhoz vezetett. Bernar Venet felidézte: a Műcsarnokban látható legkorábbi munkáinak gondolatához a lecsorgó kátrány látványa vezette el. "Kátrányfestményeimen az anyag a gravitáció törvényeinek engedelmeskedik; az önkényes döntések kerülése azóta is jellemzi a tevékenységemet" - árulta el.Első korszakának fekete iránti elkötelezettségét jelzik a művész teljesen fekete vásznai vagy fekete tükre, míg az első terem közepén felállított szénhalom-szobor Alexandre Devals elmondása szerint talán a képzőművészet első forma nélküli alkotása.Egy New York-i kiállítás vezette Bernar Venet-t a minimal art felé - ennek tanúbizonyságai a tárlaton látható sárga csövek -, a művész azonban hamar úgy érezte: érdekesebb egy tárgyról információkat adni, mint azt magát elkészíteni. "Kiléptem mind a figuratív, mind az absztrakt munkák világából" - idézte fel, hozzátéve: ekkortól jelentkezett ipari terveket, kémiai, matematikai képleteket, tőzsdei diagramokat ábrázoló alkotásokkal. Ezek nem igazi absztrakt művek, mégis valahol az absztrakció lehető legmagasabb fokára jutnak el - vélekedett Bernar Venet.Mint egy kérdésre válaszolva elárulta, ő maga nem mindig érti a megfestett képleteket, hiszen nem matematikus. "De nincs ezzel semmi probléma. Cézanne sem volt botanikus attól, hogy növényeket is festett" - mutatott rá.A Műcsarnok apszisában kaptak helyet Bernar Venet nagyméretű vasszobrai. A művész által egy magyarországi műhelyben legyártatott, gyakran több tonnás munkák a korábbi matematikai vizsgálódások eredményei: "egy idő után elhagytam a vásznat és közvetlenül vonalakat, szögeket, íveket hoztam létre" - jegyezte meg az alkotó. Bernar Venet kiemelte: legújabb munkáit is elhozta Budapestre: ezek a vasreliefek az apszistól jobbra láthatók a Műcsarnok március 25-ig nyitva tartó kiállításán.
Kátrányfestményeket és vasszobrokat állít ki a Műcsarnok
A kátrányfestményektől a matematikai képleteken át a vasreliefekig Bernar Venet egész eddigi életművet áttekinti a Műcsarnok New York, Versailles, Budapest címet viselő kiállítása; a nagyméretű vasszobrairól világszerte ismert dél-francia művész tárlata péntektől látható.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.