A színésznő a Portugál című darab 172. előadása előtt, szombaton vette át a díjat Szakonyi Károlytól, az alapítvány kuratóriumának elnökétől - tudatta a teátrum.Szirbik Bernadett 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2001 és 2003 között pedig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 2003-tól a Miskolci Nemzeti Színház tagja - idézte fel Árvai Judit, a színház képviselője. A színésznő 2010 novemberében a Nádasdy Kálmán Versmondó és Sanzonverseny sanzon kategóriájának nyertese, 2011-ben pedig harmadik helyezettje lett.A kommunikációs és marketingvezető kitért arra is, hogy Szirbik Bernadett művésznőt mindeddig elkerülte a "beskatulyázás réme". A vidéki színházi évei alatt széles palettán mozognak szerepei, és nem lehet nem odafigyelni színpadi létére. Kiváló énektudásával, a groteszk iránti fogékonyságával, komikai hajlamaival és drámai erejével egyaránt emlékezetessé teszi szerepeit. Korosztályának egyik legtehetségesebb, legígéretesebb művésze - méltatta.Szirbik Bernadett ebben az évadban Arthur Miller Az ügynök halála című drámája és Spiró György Elsötétítés című színműve mellett a műsoron tartott előadások közül A dzsungel könyve, a Hotel Menthol, az Ármány és szerelem, az Anconai szerelmesek és a Portugál előadásaiban látható - közölte Árvai Judit.Domján Edit Alapítvány tehetséges fiatal vidéken játszó színésznők művészetének elismerésére hozta létre ezt a művészeti díjat, amelyet évente egyszer adnak át Domján Edit születésnapjához kötődően. A díj odaítéléséről a vidéki színházak javaslatai alapján dönt a kuratórium.
Miskolci színésznő kapta a Domján Edit-díjat
A Miskolci Nemzeti Színház színművészének, Szirbik Bernadettnek ítélte oda a Domján Edit Alapítvány kuratóriuma a 2011. évi Domján Edit-díjat.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.