"Amikor megkaptuk a felkérést Kocsis Zoltántól, a Nemzeti Filharmonikus Zenekartól és Énekkartól, erős képi világot képzeltünk el, közben az előadásokra fordítható pénz a felére apadt. Mégis létrehoztunk egy izgalmas színházi előadást a koncertterem különleges terében" - mondta el a produkció rendezője, Novák János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgatója. Nem E.T.A. Hoffman eredeti meséjéhez kanyarodtak vissza, hanem a Csajkovszkij-partitúra szerint haladnak - jegyezte meg. "Nálunk megnő a színészek szerepe, nem mondhatom, hogy pantomimet játszanak és azt sem, hogy táncolnak, de zenére történik minden mozgás. Óriási szerepük van a báboknak, különösen a karakter (kínai, spanyol, stb.) jelenetekben. Nálunk a második rész - itt jegyzem meg, hogy a teljes balettzene elhangzik - egyértelműen Cukor anyó országában játszódik egy hatalmas uzsonna közben. A spanyol táncot egy ördög boci és egy Milka tehén járja, megelevenedik, a tea, a kávé, a sütemények, sőt az abroszok is táncra perdülnek" - részletezte Novák János a produkciót. A cukorvilágban megjelennek a szülők is, majd otthon az ébredéssel fejeződik be az álom, amelyből az Egérkirály parányi koronája marad, jelezve, mégsem csak álom lehetett a Diótörő és Marika kalandja. Az Orosz Klaudia tervei alapján készülő karácsonyfa világítás nélkül csak egy fehér kúp, de belülről színpompás világítás kelti életre, sőt még arra is képes, hogy a nézők szeme láttára nőni kezdjen, sőt a második részben Cukor anyó tortájává alakul. Oly sokféle alkotó találkozik a produkcióban, hogy szinte "közlekedésrendészeti kérdés" az irányításuk - jegyezte meg a rendező. A hangversenyterem első emeleti orgonaüléséről lépcső vezet a pódiumra, a második emeleten áll majd a kórus, amely a hópelyhek tánca alatt énekel és szórja a fehér pelyheket, és bungee jumpingoló hóembereket lógatnak le. Marikát Megyes Melinda, Diótörőt Szanitter Dávid, Drosselmeiert Ruszina Szabolcs, Egérkirályt Mult István személyesíti meg. Közreműködnek a Budapesti Énekes Iskola és a Kolibri Színház növendékei is.
Bungee jumpingoló hóemberek is lesznek a MüPa Diótörőjén
Csajkovszkij balettje, a Diótörő zenéje és története elevenedik meg bábszínészekkel, maszkokkal, óriásbábokkal, 3D-s animált képekkel és fényeffektusokkal szerda, majd pénteken este, valamint december 28-án a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.