Woody Allen, Ethan Coen és Elaine May darabjait Relatively Speaking címen mutatják be a filmszínészként és filmrendezőként is ismert John Turturro rendezésében - számoltak be kedden az előadás producerei. Allen számára nem újdonság ez a forma: 1995-ben Eliane Mayjel és David Mamettel a Death Defying Acts című komédiát jegyezte, amelyet ugyancsak egyfelvonásosaikból gyúrtak össze. Az új darab első bemutatóit szeptemberre tervezik, a premierre pedig októberben kerül majd sor. A szereposztást később hozzák nyilvánosságra. Allen darabjait 2003-ban és 2004-ben is játszották az off-Broadwayn New Yorkban.
Woody Allen-darabot mutatnak be a Broadwayn
Woody Allen az egyik szerzője annak a három egyfelvonásosnak, amelyek együtt mutatkoznak be ősszel a Broadwayn.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.