Ez lesz az első alkalom, hogy az idén 48 éves George Michael színpadra áll Európában a 2008 augusztusában véget ért 25Live című turnéja óta - közölte a budapesti koncertet szervező Live Nation. George Michael 2007 májusában már fellépett Magyarországon, akkor a Puskás Ferenc Stadionban.Nagy-Britannia egyik legsikeresebb énekes-dalszerzőjének friss koncertprogramja felöleli mintegy 30 éves karrierjét, emellett más előadóktól származó kedvenc felvételeit is. A dalok mindegyikét átdolgozzák és újrahangszerelik nagyzenekarra, amely az énekes zenei kíséretét adja.A turné augusztusban kezdődik a prágai Állami Operaházban, és az állomások között szerepel a londoni Királyi Opera vagy a párizsi Garnier Palais is.AP PhotoTavaly a Sony kiadta George Michael első szólólemeze, az eredetileg 1987-ben megjelent Faith újrakevert változatát. A Faith-t a poptörténet egyik legmeghatározóbb albumaként tartják nyilván; a görög származású, de már Angliában született George Michael azután készítette el 24 évvel ezelőtt, miután szélnek eresztette popduóját, a rendkívül sikeres Wham!-et, amely olyan slágereket produkált, mint például a Last Christmas.1987-ben, a Faith megjelenésével vált bizonyossá George Michael kiemelkedő tehetsége, amely rövid idő elteltével a szupersztárok státuszába emelte. A Faith-ből világszerte több mint 20 millió fogyott, a lemezről hat dal is a toplisták első helyezettje lett, köztük a Father Figure, a One More Try, a Faith, a Kissing A Fool és az I Want Your Sex. George Michael két Grammy-díjat kapott a Faith-ért.Az énekes ezután még négy sikeres stúdióalbumot készített (1990: Listen Without Prejudice Vol. 1, 1996: Older, 1999: Songs from the Last Century, 2004: Patience), megjelentek válogatások, koncertek is tőle. Napjainkra George Michael több mint 100 milliós lemezeladással büszkélkedhet. Legutóbb néhány hónappal ezelőtt egy kislemezt jelentetett meg, amelyen a New Order True Faith című dalát dolgozta fel. George Michael az elmúlt negyedszázadban többször is összetűzésbe került a hatóságokkal; legutóbb tavaly kellett négy hetet rács mögött töltenie, miután kábítószer hatása alatt karambolozott.
George Michael szeptemberben Budapesten ad koncertet
Négy év szünet után ismét fellép Magyarországon George Michael: a brit énekes, a Wham! nevű popformáció egykori frontembere Symphonica elnevezésű nagyzenekari turnéján szeptember 19-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.