A 24 centiméteres, fiatal nőt ábrázoló szobor, amelyet 1961 óta nem láthatott a nagyközönség, az aukciósház várakozása szerint 15 millió dollár (2,8 milliárd forint) körüli áron cserélhet majd gazdát.
A Fiatal tahiti nő című alkotást a francia festő első tahiti útja során készítette valamikor 1891-93 között, s egy ismeretlen helyi nőt ábrázol ékszerrel, amelyet Gauguin maga készített kagylóhéjból és vörös koralldarabokból. A nő fülében lévő lyukban a szakértők szerint egykoron virág lehetett, nyakának hátsó részén két róka van bemetszve, amelyet a francia művész egyfajta aláírásként használt.
"Ritkán látni ilyen kiváló minőségű műalkotást. Ez egy valóban páratlan darab" - hangoztatta kedden Simon Shaw, a Sotheby's impresszionista és kortárs részlegének vezetője.
A szobrot Gauguin Jean Dolent francia műkritikus és -gyűjtő 10 éves lányának ajándékozta. Ő később egy dominikánus papnak adományozta, aki átadta a Sotheby's-nek. Az aukciós cég adta el annak idején jelenlegi tulajdonosának.
Gauguinnek ez az egyetlen teljesen kidolgozott mellszobra. A francia művész sokkal inkább közismert posztimpresszionista festményeiről, amelyek nagy részét Francia Polinézia szigetein készített. Első tahiti útja után Gauguin később visszaköltözött a szigetekre, ott élte le életét és ott is halt meg.
Egy 50 éve nem látott Gauguin-szobrot árvereznek el
Paul Gauguin egy korai, fából készült mellszobrát bocsátja árverésre a Sotheby's májusban.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.