A demokratikus választások huszadik évfordulóján megjelenő kiadvány "páratlan teljességgel mutatja be a rendszerváltozás történetét", ugyanis a forrásgyűjtemény minden eddiginél részletesebben eleveníti fel az eseményeket. A szerkesztők - Majtényi György, Mikó Zsuzsanna, Szabó Csaba - számos levéltár, múzeum, filmarchívum, könyvtár és magángyűjtemény anyagából válogattak. Az országos levéltár azzal indokolta a DVD megjelentetését, hogy "jelentős események, jelentékeny alakok hullottak ki az emlékezetből", ezért "méltán gondolhatjuk (...), hogy elérkezett az emlékezés ideje, nem halaszthatjuk tovább, hogy szembenézzünk a múlttal".A kiadvány a rendszerváltás éveit olvasmányosan mutatja be, ehhez kapcsolódik egy összefoglaló tanulmány, részletes névmutató és egy minden korábbinál részletesebb kronológia. Emellett közread 300 iratot több mint 5000 oldal terjedelemben, 272 fényképet, 70 plakátot, 125 hangfelvételt több mint 40 órában, illetve 24 filmrészletet csaknem 2 óra hosszúságban. Az iratok között szerepelnek a Minisztertanács, a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Művelődési Minisztérium, az Állami Egyházügyi Hivatal, az Országos Tervhivatal, a Munkásőrség, az MSZMP, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, az Országgyűlés, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Televízió egykori - az állampolgárok számára eddig csak korlátozottan hozzáférhető - dokumentumai. A korabeli ellenzéki politikusok véleményét a Szabad Európa Rádióban és a BBC-ben elhangzott interjúk adják vissza.
DVD jelenik meg a rendszerváltásról
Multimédiás kiadványt jelentet meg a rendszerváltásról, az 1987-1990 közötti magyarországi eseményekről a Magyar Országos Levéltár.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.