A találkozón Václav Riedlbauch cseh kulturális miniszter, Monika Smolen, a lengyel Kulturális és Nemzeti Örökségvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára és Augustín Jozef Lang, a szlovák Kulturális Minisztérium államtitkára vett rész és írta alá azt a 23 pontos megállapodást, amely kisebb részben az eddig teljesült, nagyobb részben a következő feladatokat összegzi. Mint arról Hiller István beszámolt, a megbeszéléseken már a 2014 és 2020 közötti időszak pénzügyi tervezéséről is szót ejtettek.
Budapesten tanácskoztak a V4-ek kulturális vezetői
A visegrádi négyek együttműködése a kultúra terén európai uniós tagként is erős, a régió közös érdeke, hogy a gazdasági válság idején és utána is a kooperáció erősödjön - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter pénteken, a V4-országok kulturális vezetőinek háromnapos budapesti találkozója után tartott tájékoztatón.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.