Szalay Tamás kiemelte: a projekt pályázati szakaszának legelejétől fogva kimondott szándék volt, hogy a majdani nyertes és a többi pályázó város működjön együtt. Pécsen kívül ez tíz várost- Budapest, Pécs, Debrecen, Győr, Eger, Veszprém, Miskolc, Kaposvár, Kecskemét, Sopron, Székesfehérvár - jelent, mindegyikük programjai közül több hivatalos EKF-rendezvénynek számít 2010-ben. A városok arra törekszenek, hogy közös turisztikai kínálatot alakítsanak ki. Az igazgató a társprogramok közül többek között kiemelte Kaposvár A festők városa elnevezésű programját és a miskolci operafesztivált.
A Péccsel 2005-ben közösen pályázott városok közül a főváros egyebek mellett a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, Debrecen a Virágkarnevállal és a Jazz Napokkal, Eger az Agria Nyári Játékokkal és a Történelmi Vigasságokkal, Győr pedig a Magyar Táncfesztivál és Európai Táncvásárral vesz részt a 2010-es programokban. Kaposvárott díjlovagló világkupa, Kecskeméten nemzetközi repülőnap és Téli Fesztivál, Miskolcon fiatal filmesek fesztiválja is várja az érdeklődőket. Székesfehérvár Kortárs Művészeti Fesztivállal, Veszprém a Gizella Napokkal veszi ki a részét az EKF-projektből.
A régiós és országos társtelepülések mintegy 130 programmal járulnak hozzá az EKF sikeréhez. A régiós társtelepülések között van Baja, Balatonföldvár, Barcs, Bikal, Bóly, Bonyhád, Dombóvár, Dunaföldvár, Dunaszekcső, Egerág, Fonyód, Geresdlak, Harkány, Kadarkút, Kaposvár, Keszthely, Komló, Marcali, Mohács, Nagyatád, Nagybajom, Nagykanizsa, Paks, Pécsvárad, Pellérd, Sellye, Siklós, Szekszárd, Siófok, Szentlőrinc, Szigetvár, Tab, Villány és Zengővárkony.
A régió jelentősebb programjai között szerepel Mohács nagy hagyományokkal rendelkező télűző fesztiválja, a tüzes hangulatú délszláv zenés-maszkos-bundás kavalkád, a busójárás.
Kaposvár színházi produkcióval is felhívja magára a figyelmet: a Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálét minden páros év májusában rendezik meg a Csiky Gergely Színházban. Az egyhetes programsorozat alatt szabadtéri helyszíneken is láthatnak darabokat az érdeklődők.
Tolna megyében a június végi szekszárdi Szent László Napok hat éves múltra tekintenek vissza. A város lakói így emlékeznek meg Szent László királyról, a település védőszentjéről. A megyeszékhely turisztikai vonzerejét egyedi, a középkort idéző kulturális programok és a szekszárdi borvidék nyitott pincéi hivatottak növelni. A rendezvényt a térség gasztronómiáját bemutató programok, a középkori városok hangulatát idéző események, jelmezes kirakodóvásár, lovagrendi bemutatók, történelmi bajvívók, vásári komédiák színesítik.
Villányban minden év október első hétvégéjén rendezik meg a szüreti fesztivált, amelynek egyik fő attrakciója a szüreti felvonulás a település főutcáján, lovasok, hintók, borrendek, tánccsoportok, zenekarok, kórusok színes kavalkádjával.
Vasárnap Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntő szavai után Páva Zsolt polgármester egy mondattal nyitja meg az EKF-évet. A műsorban Pécs kultúrtörténeti arcait mutatják be pécsi kötődésű művészek és hírességek, valamint több száz pécsi diák közreműködésével. Káel Csaba, a műsor rendezője az MTI-nek még pénteken elmondta: a nyitóünnepen az egyes szereplőknek öt-öt percig kell a pódiumon tartózkodniuk, a gyerekeknek ötven percig kell a színpadon lenniük. Hozzátette: számítanak arra, hogy az időjárás nem lesz kedvező, ezért hangfelvételekkel is készültek, a Pannon Filharmonikusok programját például már január másodikán rögzítették, a szimfonikus művek az óriás kivetítők képein élvezhetők majd.
Pécs 2010: mi történik a szomszédban?
Pécsnek kiemelt célja az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt kezdeteitől, hogy társtelepüléseket is bevonjon a programokba, a baranyai megyeszékhely a kulturális fővárosi címre pályázott többi várossal is együttműködik 2010-ben - mondta a Pécs2010 Menedzsmentközpont kulturális igazgatója az MTI-nek. Pécsett vasárnap tartják a hivatalos megnyitót.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.