Szent Miklós (Nikolaosz) 270 körül született a kis-ázsiai Patarában. Szüleit korán elvesztette, vagyonukat megkeresztelkedése után szétosztotta. A hívők égi jelre választották meg Müra (a mai törökországi Demre) püspökévé, a keresztényüldözés idején börtönbe vetették, kiszabadulva részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton. A jótékonykodásáról ismert Miklós, akit már életében szentnek tartottak, 343. december 6-án halt meg. Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a szeldzsukok, tetemét az itáliai Bariba vitték, ahol bazilikát emeltek tiszteletére, ereklyéit a főoltáron helyezték el.
Csodatettei között tartják számon, hogy viharban megmentette egy vízbe esett tengerész életét. Amikor városát éhínség sújtotta, egy gonosz hentes három kisgyermeket ölt meg, hogy kimérje húsukat, Miklós azonban leleplezte, sőt a fiúkat is feltámasztotta. A leghíresebb legenda szerint élt Mürában egy szegény ember, aki hozomány híján nem tudta férjhez adni három leányát. A püspöknek fülébe jutott a dolog, de túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Éjszaka dobott be három erszényt az apának, így a lányok megmenekedtek attól, hogy örömlánynak adják el őket.
Miklós az utazók, a zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok, a gyermekek, a hajadonok és az aggszüzek, valamint a zálogházak tulajdonosainak védőszentje, oltalmazója továbbá a házasságnak és az anyaságnak, védőszentje Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Pugliának. Magyarországon mintegy hatvan községet neveztek el róla, például Kunszentmiklóst, Szigetszentmiklóst.
Ünnepe mintegy a karácsony bevezetése, hagyományai összemosódtak a karácsonyi ünnepkörrel. A nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz (a magyar Mikulás a Miklós név cseh és szlovák alakja). Szinte minden nép kultúrájában feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagy csizmájú alakja - amelyet egyes források szerint csak a múlt században nyert el. Német nyelvterületen a Mikulásnak fenyegető külsejű "kísérői" is vannak, akik veréssel vagy éppen megevéssel fenyegették a rossz gyermekeket: ilyen Németországban a gólyalábon közlekedő Knecht Ruprecht, Svájcban Schmutzli, Ausztriában a krampuszok. Hazánkban a Miklós-napi alakoskodásoknak nagy hagyománya van, de az ajándékozás szokása csak a XIX. század második felétől terjedt el. Ma a Mikulás éjszaka, titokban teszi ajándékait az ablakba helyezett csizmákba, cipőkbe.
A püspök neve mindenütt más és más: Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Mikulás, Finnországban Joulupukki, az Amerikában ismert Santa Claus a holland Sinterklaas torzult változata. A Szovjetunióban a vallásos vonatkozásoktól megtisztított Gyed Moroz (Fagy apó) a jóságos Sznyegurocskával (Hópelyhecske) hozta a fenyőfát az ajándékokkal, de szilveszterkor. Télapót megpróbálták "exportálni" is a szocialista országokba, hogy kiszorítsák vele a Mikulást és Jézuskát, de csak a neve terjedt el.
Ki volt az igazi Mikulás?
A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke - ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.