A regénnyel megegyező című színpadi mű olyan, zenéből és szövegből formált "kollázs", amely felhasználja az eredeti szöveg töredékességét - mondta a rendező, a Németországban élő Márton Dávid. Bár a Harmonia Caelestis formáját tekintve családregény, személyes európai kultúrtörténet is, amely a valóság és a fikció határterületén egyensúlyoz - vélekedett. Mint elmondta, megragadta a regényben az a gondolat, hogy az elődök élete, tapasztalatai mind összegződnek az írói énben.
A társulat nemzetközi, legtöbbjük Németországban élő külföldi művész. A Harmonia Caelestis december közepéig összesen 16 alkalommal látható a Burgtheater Kasino színpadán. Esterházy Péter rendhagyó családregénye, a Harmonia Caelestis 2000-ben jelent meg, s azóta számos nyelvre lefordították.
Zenés darab Esterházy Harmonia Caelestiséből
Esterházy Péter Harmonia Caelestis című regénye alapján készült zenés darabot mutat be pénteken a bécsi Burgtheater.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.