Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) sajtófelelőse így körvonalazta a hvg.hu-nak az új épületet: „A dalszínház közel 20 ezer négyzetméternyi alapterületen helyezkedik majd el. Az épület más kulturális és egyéb funkciókat is ellát majd a befektető elképzeléseinek megfelelően. Természetesen az új létesítményen belül a dalszínház minden igényt kielégítő módon kap helyet: az épületnek lesz oldal- és hátsó színpadja, továbbá a legkorszerűbb szcenikai berendezései annak érdekében, hogy a jelenlegi Operaházban lévő színvonalat biztosítani tudjuk.”

Alapvetően tehát a Magyar Állami Operaház „másik” játszóhelyéről van szó, amely végső soron a népoperai tradíciót viszi tovább. De úgy tűnik, amióta a Művészetek Palotája (MüPA) felépült és működését a kulturális kormányzat egyértelmű sikerként könyveli el, felértékelődtek a „művészetplázák”. A Köztársaság téren is ilyesmit látunk magunk előtt az OKM válaszainak hallatán.

A szakértői javaslat a helyben megőrzés volt. A minisztérium eltávolítaná. © Belvedere Galéria - Bíró Sándor

Itt épül fel a Magyar Állami Operaház logisztikai bázisa, amely az Operaház új gyártó- és raktárbázisát foglalja magába, szintén magánbefektető révén. Ebbe az új épületbe az Operaház összes raktára beköltözik, illetve ezen a helyen készülnek majd az új díszletek. Ennek megfelelően az Operaház valamennyi eddig bérelt raktára megszűnik – tájékoztat a minisztérium. Úgy tudni, 2013-ra nyithatja meg kapuit az új ház.

Több kérdés is sorjázik a beruházással kapcsolatban. Nem tudjuk, melyik az a bizonyos befektető, amelyről szó van; gyanítjuk, hogy a MüPA-t építő TriGránit az ilyesmiből nemigen hagyható ki ma, Budapesten. Az OKM arra játszik, hogy a megszorítások koraszaka véget ér, vagy enyhül, mire a jelenlegi szándékból terv, majd épület lesz (jövőre írják ki a tervpályázatot), s a MüPA-nal is működő visszabérléses konstrukcióra lesz forrás.

Elsőként a telekügyeket is rendezni kell. A kulturális központ, illetve a raktár- és gyártóbázis helye tulajdonképpen vegyes tulajdonú, részben a fővárosé, részben a MÁV-é. Most a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, illetve Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. feladata lesz, hogy megvásárolják a telkeket. Miután a teljes terület az Operaház tulajdonába került, az Operaház és az MNV pályázatot ír ki az ingatlan hasznosítására.

A budapesti nyolcadik kerületnek bizonnyal jót tesz majd egy új kulturális központ. Hogy Budapest a közönség szempontjából eltart-e ennyi kulturális nagyintézményt, az persze kérdés. A MüPA több szakember szerint így is „elszív” közönséget a kisebb intézmények elől, marketingjével pedig lehetetlen versenyezni. A Közraktárak helyén is kulturális központ létesül, s a Köztársaság téren is: érdekes kísérlet, hogy a kétmilliós városnak nem lesz-e ez sok. Az új épülettel kapcsolatban részletkérdések is vannak. Mi lesz az épület két hatalmas méretű és igen érdekes faliképének sorsa?

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) nemrégiben levédette az Erkel épületében található két, nagyméretű faliképet, Bernáth Aurél alkotásait. Több mint száz négyzetméteres művekről van szó, más-más eljárással készültek, az egyik szekkó, a másik freskó, s a két mű, a Szentivánéji álom (1972) és Az ember tragédiája (1973) már jogerősen is védettek. Erről Bernáth Mária művészettörténész, a festő lánya is tájákoztatást kapott a KÖH-től, amikor levélben érdeklődött a hivatal műtárgyafelügyeleti irodájától. De arról, hogy mi lesz a képek sorsa, hol tart az ügyük, ő sem tudhatott meg többet. 

Rum Attila művészettörténész, a Bernáth-életmű kutatója a nyár folyamán a budapesti Belvedere Galéria fotósával dokumentálta a két művet. A hvg.hu-nak azt mondta, a művek kiváló állapotban vannak. A szakember szerint a képeket meg kellene tartani, azaz az új épület részévé tenni őket, nem pusztán védettségük, hanem értékük okán. „Ha leveszik, végük van” – mondja lakonikus tömörséggel Rum Attila, aki szerint sem az építtetőnek, sem a tervezőnek-kivitelezőnek nem okozna gondot a műveket eredeti helyükön megőrizni. Ráadásul – tesszük hozzá mi – presztízs-nyereségről is szó van, a két régi mű hitelesítheti az új épületet, s egyben a közelmúlt köztéri művészetének érdekes továbbélését jelentené.

A minisztériumban egész másféle szándékokról számolnak be. „Tekintettel arra, hogy az Erkel Színház épületét lebontják, a két festmény sem marad a helyén. Megmentésük érdekében az OKM felkérte a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) restaurátor szakembereit, hogy határozzák meg, milyen módszerrel lehet a freskókat a falról levenni, tárolni és újra elhelyezni. A szakértői vélemény elkészült, a bontás során annak megfelelően járunk el” – mondják.

Menráth Péter, az MKE restaurátor tanszékének vezetője azt mondja, nem javasolták, hogy a képeket levegyék. "Léteznek erre módszerek, ezeket le is írtuk, de azt is, hogy a képeket in situ, azaz eredeti helyükön, eredeti helyzetükben kell megőrizni. Nem mondtunk olyat, hogy az eltávolításukat javasolnánk. A leszedés óriási költséggel is jár, a művek jelentősen károsodhatnak, ezen kívül nincs megoldva a tárolásuk sem" - mondja a szakember. Menráth megerősíti, a műemlékes szakemberek véleménye is ez volt.

Rum Attila művészettörténész szerint a leszedés a művek végét jelenti. "Nem feltétlenül abban a pillanatban, amikor leszedik, hanem később. Itt az elhelyezés és a tárolás a kulcskérdés. Két darab 150 négyzetméteres falikép elhelyezése nem olyan egyszerű dolog. Hosszú távon a művek végét jelenti az eltávolításuk."

Ami igaz, az igaz, kapásból elég nehéz volna mondanunk olyan magyarországi raktárat, illetve – ha az OKM méltó körülményekben gondolkodik – olyan múzeumot, kiállítóhelyet, ahol ezeket a műveket el lehetne helyezni. A művek védettségét egyébként közben bíróság előtt támadta meg az MNV Zrt. (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő). Kérdésünkre, hogy mire hivatkoznak a bíróságnál, azt a tömör választ kaptuk, hogy nem a védésre érdemesítés ténye, hanem annak módja miatt fellebbeznek.