Az 1977-ben összeült esküdtszék előtt a tizenéves lány elmondta, hogy márciusban Roman Polanski arra kérte édesanyját, engedje el őt egy fotózásra, amelynek színhelye Jack Nicholson színész Hollywood Hills-i villája lesz. Amikor Samantha megérkezett e helyszínre, a rendező pezsgővel traktálta és drogokat adott neki - mondta a lány az esküdteknek. Ezután meztelenül fotózta egy kádban, majd annak ellenére, hogy ő ellenállt, szexuális kapcsolatra kényszerítette - hangzott a lány tanúvallomása.
Egy 2003-ban adott interjúban Samantha így fogalmazott: "Azt mondtam: nem, nem akarok bemenni (a fürdőszobába). Nem, nem akarom ezt csinálni". Aztán így folytatta: "egyedül voltunk, és nem tudtam, mi történne, ha rosszul lennék. De aztán miután ellenálltam, azt gondoltam, nos, jó, ha megtörténne, akkor hazatérhetnék".
Miután Samantha Geimer szüleinek feljelentésére Polanskit letartóztatták, az akkor 43 éves rendező bűnösnek vallotta magát fiatalkorúval való "tiltott szexuális kapcsolat" létesítésében (a nemi erőszakot Polanski tagadta, szerinte a lány egyetértett), és másfél hónapot börtönben töltött. 1978 január végén, mikor úgy érezte, az fenyegeti, hogy ismét rács mögé kerül az ügyben, Polanski repülőre ült és Franciaországba távozott. Azóta is ott élt.
Samantha Geimer sokszor elmondta azóta, milyen undort érzett, amikor újra és újra el kellett mondania a történteket a rendőrségen, majd a bíróság előtt. A fiatal nő a 80-as években Los Angeles-ből a Hawaii-szigetekre költözött, férjhez ment és három fiút nevelt fel, távol az akaratlanul szerzett hírnévtől.
Idén januárban azonban elhatározta, hogy kérvényezi a Los Angeles-i bíróságon a Polanski elleni eljárás megszüntetését. Mint akkor elmondta, a makacs kitartás, amellyel a város azt követeli, hogy a rendező térjen vissza az Egyesült Államokba, olyan "rossz vicc", amelynek ő, Samantha fizeti meg az árát. Valahányszor a bíróság újra felidézi egykori tanúvallomását az üggyel kapcsolatos nyilvános meghallgatásokon, ő maga tehetetlen dühöt érez.
"Túléltem a dolgot, túltettem magamat rajta és kigyógyultam minden bajból, amelyet Polanski okozott nekem gyermekkoromban" - mondta az asszony. "Itt az ideje, hogy ez fejezet lezáruljon" - tette hozzá.
Polanski Lolitája az eljárás megszüntetését kéri
Samantha Geimer, a tizenéves kislány, akivel 1977-ben Roman Polanski "tiltott szexuális kapcsolatot létesített", ma 45 éves családanya, aki arra kéri az amerikai igazságszolgáltatást, hogy szüntesse be a filmes elleni eljárást, hogy "lezáruljon ez a fejezet". A Polanski terhére rótt eset idején Samantha 13 éves volt.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.