Csak a Bem mozi épületére érkeztek érvényes pályázatok, összesen kettő, az Európára és a Hunniára nem - mondta el csütörtökön Port Ferenc, a Budapest Film Zrt. igazgatója. Beszámolt arról, hogy a Budapest Film Zrt. a héten kötött szerződést a nyertes pályázóval, aki nem járult hozzá, hogy a szerződés hatályba lépése előtt nyilvánosságra hozzák akár a nevét, akár azt, hogy milyen elképzelésekkel kívánja hasznosítani az épületet.
A szerződést jóváhagyásért továbbítottak a Fővárosi Önkormányzat Gazdasági Bizottságához; ez Port Ferenc szerint várhatóan egy-másfél hónapot vesz igénybe. Azt, hogy a szerződés hatályba lépését követően még meddig üzemelhet a jelenleg Bem Filmturkáló néven üzemelő mozi, az új tulajdonos dönti el. Az Európa és a Hunnia épületére szeptember 29-től adható be újra pályázat - tette hozzá Port Ferenc.
A három artmozi épületére nyáron írt ki pályázatot a Budapest Film Zrt.; akkor Port Ferenc úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a mozik veszteségesek voltak, bérlőik adósságot halmoztak fel, az eladásukból befolyt összeget pedig a Művész mozi felújítására szánják.
A Bem mozit június 30-ig üzemeltető Új Budapest Filmstúdió és a Budapest Film Zrt. között komoly viták támadtak az eladással kapcsolatban. Sokan csatlakoztak az eladás ellen tiltakozókhoz, köztük számos művész és közéleti személyiség.
Eladták a Bem mozit
Lejárt a Bem, a Hunnia és az Európa mozikra kiírt pályázat. A három épület közül a Bem mozié kelt el, de azt egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, hogy ki és milyen céllal vette meg az épületet, és azt sem lehet tudni, hogy meddig üzemelhet még a Bem mozi.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.