Kiságyúk
Miután dühében szétveri a mozit, mert nem adják vissza a pénzét, Tonny elhatározza, hogy a rendezőtől kér kárpótlást.
Sprængfarlig bombe /Clash of Egos; dán film, 2006, r.: Tomas Villum Jensen
szeptember 4., péntek
Baltic Sea Festival (szept. 3. – okt. 12.)
© reetaus.com |
szeptember 5., szombat
Cseh Tamás emlékest, Bp. Gödör Klub
A nemrég elhunyt dalszerző-énekes generációkra volt hatással. Olyanok előadókra is, akikről nem is gondoltuk volna. Most ezek az előadók, generációk együtt emlékeznek ahazai populáris zene történek egyik legkarekteresebb művészére.
Akik jelen lesznek: Bereményi Géza, Víg Mihály (balaton), Másik János, Kaláka együttes, Vidámpark zenekar, Bárdos Deák Ágnes, Peter Ogi, Nyeső Mari, Lecsó (PUF, Kiscsillag, Kispál és a Borz), Bródy János, Korom Attila, Frenk, Bérczesi Róbert (Hiperkarma).
szeptember 6., vasárnap
Debreceni Jazz Napok (szept. 3-6., Debrecen, több helyszínen)
Éjszakai zenélések, megterhelő utazások, szellemileg és fizikailag kimerítő lemezfelvételek – a jazz elsősorban férfias zeneként él a köztudatban. Pedig a jazzlexikonok szép számban tartalmazzák női előadók nevét is, csak rájuk mindig kevesebb fény vetül a megérdemeltnél. Ella Fitzgeraldról vagy a mostanában sztárként reklámozott Diana Krallról sokan hallottak, de ki ismeri nálunk például Mary Lou Williams nevét? A korábbi tematikus programsorozat folytatásaként a 2009.évi jazznapok ismét egyedülálló kezdeményezéssel rukkol elő: hangsúlyos bemutatkozási lehetőséget kínál a női jazzmuzsikusoknak.
Vasárnap, a Református Nagytemplomban 16.00 órától Amina Claudine Myers – orgona (USA)
szeptember 7., hétfő
Nagykorú gyerekszínház
XVIII. Kolibri Fesztivál és Platfrom 11 (szeptember 4-8.)
© hvg.hu |
Alternatíva:
Városbeszélgetés
Zsidó- és más negyedek – avagy Budapest egykor és ma
Kerekasztal-beszélgetés a város-rehabilitációról a Mumus kertben (VII. Dob u. 18.), 19.00-tól. Meghívottak: Bojár Iván András művészettörténész, Cselovszki Zoltán építész, Ladányi János szociológus. A beszélgetést vezetik: Novák Attila, Gadó János. 20.00 órakor irodalmi est: Tóth Krisztina, Jánossy Lajos, Szántó T. Gábor. Közreműködik: Vázsonyi János (szaxofon).
szeptember 8., kedd
Dől...
Mázli, magyar film, r.: Keményffy Tamás; 21.00 Duna TV
Ha nem látta a 40. Magyar Filmszemlén, most megnézheti a tévében. Ógyarmat egy szegény zsákfalu az osztrák magyar határon. Egy napon azonban rájuk mosolyog a szerencse. Felfedezik, hogy a temetőjük alatt húzódik egy olajvezeték. Gyorsan jött ötlettől vezérelve megfúrják és közösen elkezdik árulni a gázolajat, temetésnek álcázva az árusítást.
Dől a pénz! Mindenki boldog és elégedett. Egészen addig, amíg mindenki el nem kezdi a saját zsebére árulni az olajat, egymás árai alá ígérve. A baj pedig nem jár egyedül. Megjelenik a faluban az olajtársaság embere, hogy elsimítsa az ügyet, de a falu elkergeti az válságmanagert, egyenesen a rendõrség karjába. A falusiak elszántak és nem hajlandóak lemondani az olajról. Ellenállnak a karhatalomnak egy remeknek tűnő tervvel. Csakhogy a remeknek tűnő tervek nem szoktak jól elsülni.
Gera Zoltán © Túry Gergely |
Ma, amikor ezt az összeállítást készítjük, szerdán, nem lehet még tudni, hogyan vágunk neki majd 9-én, a következő szerdán a portugálok elleni meccsnek. Ha szombaton nyerünk Svédország ellen, akkor valószínűleg eufórikus állapotban. Ha vesztünk, akkor fogcsikorgatva. Ha döntetlen lesz, hát akkor is inkább fogcsikorgatva. A magyar válogatott eddig jól teljesített csoportjában, de a neheze most jön. Drukkoljunk, mi egyebet is tehetnénk. És a szimpatikus magyarok mellett nézzünk megt pár világsztárt, Cristiano Ronaldót, Nanit, Carvalhót. És bízva bízzunk.
20.45., Bp. Puskás Ferenc Stadion, vagy RTL Klub televízió