A gdanski fellépéssel folytatódik az a külföldi vendégszereplés-sorozat, amelynek keretében nyolc országban, köztük Marokkóban, Kínában, Dél-Koreában és Oroszországban is játszott az együttes Morricone vezényletével az előző évadban.
Berkes Kálmán művészeti vezető, karmester elmondta: nagy várakozással tekintenek a tavalyi genfi zenei verseny győztese, Várdai István csellóművész vendégjátéka elé. A fiatal csellista Brahms- és Dvorak-műveket szólaltat meg a győri zenekarral október 7-én. Az ezt megelőző magyar esten Bartók, Lajtha László, Kodály és Reményi Attila művei hangzanak fel Medveczky Ádám vezényletével.
A négy bérleti sorozat egyikét elsősorban a fiataloknak szánják: az egyetemistákat, a főiskolásokat, a középiskolásokat akarják megszólítani a Varga Tibor bérleti programmal, amelyben a japán Musashino Zeneakadémia zenekara Liszt-, Kodály- és Csajkovszkij-művekkel vendégszerepel szeptember 26-án Győrött. November 14-én pedig a hazai dzsesszvilág sztárjai zenélnek együtt a győri filharmonikusokkal.
Idei újdonságként kamarabérleti sorozat is indul, amely elnevezésében a mosonmagyaróvári kötődésű nemzetközi hírű hegedűművésznek és zenepedagógusnak, Flesch Károlynak állít emléket. A kamarazene kedvelői Mozart, Beethoven, Schubert, Ligeti és Dohnányi műveit hallhatják a november 8-án induló sorozatban.
A győri együttest vendégkarmesterek egész sora dirigálja a most kezdődő szezonban. Kovács János Verdi Traviatájának koncertszerű előadását vezényli december 12-én, Takács Nagy Gábor pedig Beethoven-műveket dirigál 2010. március 20-án.
Morriconéval indítják évadjukat a győri filharmonikusok
Lengyelországi vendégjátékkal kezdi az új évadot a Győri Filharmonikus Zenekar: vasárnap Gdanskban lép fel az Oscar-díjas olasz filmzeneszerző-karmesterrel, Ennio Morriconéval az együttes - közölte Fűke Géza igazgató a szerdai szezonnyitó társulati ülésen.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.