A filmet gyártó Warner Bros. stúdiónak más oka is volt vasárnap az ünneplésre: a szerda éjféltől vetítetett produkció öt nap alatt elért 159,7 millió dolláros (31 milliárd forintos) észak-amerikai kasszájával idei hazai összbevétele elérte az egymilliárd dolláros álomhatárt. Ilyen rövid idő - 192 nap - alatt ez még nem fordult elő a stúdió életében - írta a variety.com portál. A Paramount stúdió már július 8-án bejelentette, hogy túl van az egymilliárd dolláron.
A Potter-film ezzel a lendületes kezdéssel a folytatások pénzügyi történetébe is jó eséllyel bekerül majd. Egyelőre csak a minap bemutatott Transformers: A bukottak bosszúja vezet előtte; a robotos sztorira júniusban az első öt nap alatt 200 millió dollárért vettek jegyet Észak-Amerikában.
A hétvégi boxoffice-listán a Jégkorszak 3 - A dinók hajnala lett a második 17,7 millió dolláros (3,4 milliárd forintos) jegyeladással. A Transformers 2. 13,8 milliót (2,6 milliárd forintot) hozott a dobogó harmadik fokán.
A múlt heti listavezető, a Brüno mindössze 8,4 millió dollárral (1,61 milliárd forinttal) került a negyedik helyre. Sacha Baron Cohen komédiája a debütálása óta eltelt tíz napban 49,6 milliót (9,5 milliárd forintot) keresett. Az elemzők szerint a második heti szokatlanul nagy visszaesés azt jelzi, hogy a film nem tudja megközelíteni Cohen korábbi sikerét, a Boratot, s jóval 100 millió dollár alatt végez majd az amerikai mozikban.
Az ötödik a Másnaposok 8,32 millió dollárral (1,59 milliárd forinttal). A legénybúcsú kaotikus következményeiről szóló kis költségvetésű vígjáték - a gyártó Warner Bros. számára is kellemes meglepetésként - bemutatása óta már több mint 235 millió dollárt (45 milliárd forintot) hozott.
Öt nap alatt 400 millió dollárt hozott Harry Potter
A Harry Potter és a félvér herceg közel 80 millió dolláros (15,3 milliárd forintos) bevételt ért el a hét végén az észak-amerikai jegypénztárakban, a sorozat hatodik részére öt nap alatt világszerte csaknem 400 millió dollárt (77 milliárd forintot) adtak ki a nézők.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.