Joe Jackson közölte, a fia azt mondta neki, hogy 10 koncert megtartásába egyezett bele, de a koncertszervező többet, 50-et kötött le. "Nagyon aggódtam az egészségéért, mert a showműsorokat elnézve, egyetlen művész sem képes ennyi műsort végigcsinálni szorosan egymás után. Tudtam, hogy Michael sem tudja megcsinálni ezeket valamiféle pihenés nélkül közöttük" - hangoztatta.
Randy Phillips, a londoni koncerteket szervező AEG Live elnöke hétfőn elismerte, hogy eredetileg kevesebb koncertet terveztek, de azt mondta, Jackson belegyezett, hogy több legyen. "Az eredeti megállapodásunk Michael Jacksonnal 31 koncertre szólt" - mondta Phillips.
Amikor az érdeklődés a meghirdetett 10 koncertre elsöprő volt, az AEG Jackson akkori tanácsadójához, Tohme Tohme-hoz fordult, és megkérdezte, hogy többre is készen áll-e az énekes - mondta Phillips. Az első koncertet július 13-ra tervezték, a többit pedig 2010 februárjáig tartották volna meg.
Tohme közölte az AEG Live-val, hogy Jackson kész fellépni 50 koncerten. Az énekest magát állítólag az motiválta, hogy rekordot állítson fel a koncertek számával - hangoztatta Phillips.
Az 50 éves popsztár, aki 12 éves korában adta első koncertsorozatát, a halála előtti napon is Los Angelesben próbált.
A hét végén La Toya Jackson, Michael Jackson nővére egy brit lapnak azt nyilatkozta, hogy a testvérét megölték az őt körülvevő emberek mesterkedései. Szerinte a bátyját túlterhelte a koncertekre való készülés, a próbák és az, hogy szándékosan elkülönítették a családjától.
Túl sok koncertet terveztek Michael Jacksonnak
Michael Jackson nem volt kész az 50 londoni koncert megtartására - mondta a popsztár apja az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.