Először a legértékesebb darabokat helyezték biztonságba, legelőszöris Albrecht Dürer Nyúl című grafikáját. Úgy tűnik, sem ebben, sem más műtárgyban sem keletkezett kár. Kedd déltájban megszólaltak a levegő nedvességtartalmát mérő riasztóberendezések, a biztonsági személyzet ekkor fedezte fel, hogy legkevesebb három helyen víz szivárog a vastag vasbeton falakon.
A munkálatokat lassította egy áramszünet is, ugyanis a grafikákat tartalmazó kazettákat és mappákat kézzel nem, csak egy számítógép vezérelte robotszerkezettel lehet a polcokról leemelni. A raktárból elszállított darabokat egyelőre a múzeum kiállítótermeiben helyezik el. Összesen 950 ezer műtárgyat őriznek a grafikai gyűjteményéről híres múzeum raktárában, köztük Dürer-, Rembrandt-, Brueghel- és Klimt-műveket is. Egyelőre nem tudni, hogy teljesen ki kell-e üríteni a helyiséget.
Bécsben és az ország jó részén hétfő óta szinte folyamatosan esik az eső. Nem kizárt, hogy a csapadékvíz a néhány éve kialakított, mindeddig teljesen "vízállónak" tartott pincehelyiségbe is megtalálta az útját. Az özönvízszerű esőzés a szabadtéri rendezvényeknek sem kedvez. Felmerült, hogy a Duna megemelkedett vízállása miatt elhalasztják a sport- családi és könnyűzenei programokat kínáló háromnapos Duna-szigeti Fesztivált (Donauinselfest). Az 1984 óta, a bécsi Duna-szigeten megrendezett fesztivál pénteken kezdődne.
Beázott az Albertina raktára
Több tízezer műtárgyat kellett sietve elszállítani a bécsi Albertina múzeum alagsori raktárából, miután víz szivárgott be a helyiségbe.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.