A kiváló szereposztással készülő sorozatban Donald Sutherland is játszik; a főbb szerepekben a Deadwood című sorozatból ismert Ian McShane és Rufus Sewell látható. Donald Sutherlandnek nem ez lesz az első Follett-feldolgozásból készült filmje, 1981-ben már játszott a Tű a szénakazalban filmváltozatában.
A kanadai-német koprodukció 30 millió euróból készül. Német részről a ProSieben, Sat.1 és a Kabel eins tévécsatornák támogatják anyagilag a projektet, a monumentális alkotás négyszer kilencven percben kerül adásba várhatóan 2010 őszén.
A rendezői székben az a Sergio Mimica-Gezzan foglal helyet, aki a Schindler listája és a Ryan közlegény megmentése című filmeknél Steven Spielberg rendezőasszisztense volt. Ken Follett egyik, ha nem a legismertebb könyve 1990-ben jelent meg, a 12. században játszódó történelmi regényt 30 nyelvre fordították le és 14 millió példányt adtak el belőle. "Le vagyok nyűgözve John Pielmeier forgatókönyvétől és a kiváló szereposztástól" - mondta Ken Follett, aki június 5-én ünnepelte hatvanadik születésnapját.
Ken Follett regénye alapján forgatnak sorozatot Magyarországon
Június 22-én kezdődnek A katedrális című Ken Follett-regény alapján készülő minisorozat forgatási munkálatai; október közepéig Budapesten, majd november végéig Bécsben dolgozik a stáb - jelentette be a müncheni Tandems Communications, az alkotás egyik producere.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.