Az emelt adóváltozás a fesztiváljegyeket is érinti, így a Sziget, a VOLT és a Heineken Balaton Sound esetében is megnő a jegy árára fizetendő áfa. Így például a Szigeten az ottalvós bérlet ára 45 ezer forintról 46900 forintra változik. A hazamenős bérlet ára június 30-ig 37500 Ft, azután 39 ezer Ft lesz. A most 10 ezer forintos napijegy ára 10500 Ft-ra változik. A nulladik és mínusz egyedik napi 5 ezer Ft-os jegy pedig 5250 Ft lesz az áfaváltozás miatt.
Az adóváltozás bevezetésének napján indul majd a VOLT Sopronban és rá egy hétre zajlik majd a Sound Zamárdiban. Mindkét fesztiválra most még elővételes áron lehet jegyeket venni június 12-én éjfélig. Ezután még június 30-ig a 20 százalékos áfatartalmú teljes árú jegyet, majd a 25 százalékkal terhelt jegyet lehet már csak venni. Bár a VOLT esetében ez jószerivel majd csak a napijegyet érinti. A részleteket a szervezők a fesztiválok weboldalán közlik.
Drágább lesz a szigetjegy
Miután július 1-től – a korábbi 20 helyett - 25 százalékra nő az áfa, ezzel együtt a Sziget-fesztiválra szóló jegyek ára is emelkedik - közölte a fesztivál szervezője.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.