Balassagyarmat, Vác és Márianosztra börtöneiből küldték be a pályamunkákat az elítéltek, intézetenként két alkotást díjaztak. Az Ószövetség és az Újszövetség nyolc témakörében írták ki a pályázatot. A festőművész szerint jó, magas színvonalú munkák születtek. Hozzátette: talán morbid megállapítás, de nagyon fontos, hogy az elítéltek sajátjuknak érzik azt az intézetet, ahol raboskodnak, és ráadásul három műemlék komplexumról van szó. Ceruzarajzok és színes pasztellképek készültek, ezek egy az egyben nem kerülnek így a falakra, de nagyon sok mindent felhasználnak belőlük a freskók festésekor - mondta Lencsés Zsolt.
A balassagyarmati börtönkápolna felújítását a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozza. A tavaly szeptemberben kezdődött másfél éves kísérleti programban összesen 70 fogvatartott vesz részt, a helyi ArtTéka Egyesület festőművészeinek, építészeinek, valamint a városi szakiskola oktatóinak segítségével dolgoznak a felújításon.
Az elítéltek már elvégezték az elméleti és gyakorlati képzéseket, jelenleg már a vékony, színes vakolatokat készítik. Egy hónapon belül kezdődik a rajzolás, utána indul a festés a közel 350 négyzetméteres felületen. A nyolc kép nyolc stilizált ablakban jelenik majd meg. A 10 méter belmagasságú kápolnát, amelynek csúcsmagassága 16 méter, a tervek szerint a karácsonyi misén avatják fel. A kápolna eddig csak a börtön könyvtáraként működött, a felújítás után kétfunkciós lesz majd.
A megyei börtön kápolnáját 1857-ben Ferenc József császár rendeletre adott parancsa alapján szentelték fel, hetente egyszer miséztek benne. A fegyintézeti lelkészséget 1949-ben megszüntették Magyarországon, majd 200 augusztusától kormányrendelettel visszaállították. A balassagyarmati börtönben 70-80 elítélt jár rendszeresen istentiszteletre.
A rabok festik újra a freskókat a börtönkápolnában
Elítéltek végzik a Balassagyarmati Fegyház és Börtön kápolnájának felújítását, festőművészek segítségével ők festik meg a börtönkápolna freskóját is; a freskópályázatra 30 pályamunkát küldtek be a fogvatartottak - tájékoztatta az MTI-t szerdán Lencsés Zsolt festőművész, a program egyik szervezője.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.