Felkészült, kiváló zenészekből álló zenekarként jellemezte a Győri Filharmonikus Zenekart Ennio Morricone; szerinte a zenekar a filmzenén túl a legnagyobb művek előadására is alkalmas. Az olasz művész öt évvel ezelőtt már fellépett a győri filharmonikusokkal, amellyel nagyszerűnek nevezte az együttműködést, és annak folyatásában a mostani afrikai és ázsiai koncertsorozatot követően is bízik. Ennio Morricone elmondta: a már említetteken túl kulturális okai is vannak, hogy e koncertsorozathoz a győri filharmonikusokat választotta partnerül.
Magyarország jelentős zenei hagyományokkal rendelkezik. Az a tény pedig, hogy egy akkora városnak, mint Győr, ilyen kiváló zenekara van, azt mutatja, hogy a magyar zenei élet jobb, mint az olasz - fogalmazott Ennio Morricone.
Az Oscar-díjas zeneszerzőt képviselő menedzseriroda még tavaly kereste meg a Győri Filharmonikus Zenekart, és kérte fel az afrikai és ázsiai koncertsorozatra. A turné május 15-én kezdődik a marokkói Rabatban; a rendezvényt a marokkói király támogatja. Ezt követően Pekingben lép fel Morricone és a filharmonikusok, majd Sanghaj következik. A kínai fellépéseket dél-koreai és tajvani koncertek követik.
A turnén a Győri Filharmonikus Zenekar és Morricone legsikeresebb műveit adják elő, többek között szerepel a műsoron a Volt egyszer egy vadnyugat és A jó, a rossz és a csúf című film zenéje.
Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója szerint hálás feladat Morricone zenéjét játszani, a filmzene pedig érdekes kihívás a filharmonikusoknak. A mostanihoz hasonló nagyságú projektben még nem vett részt a győri zenekar, amely először hagyja el Európát.
Ennio Morricone 1928-ban született Rómában. Filmzenéket 1955-ben kezdett írni. Pályafutása során több mint 550 film zenéjét komponálta meg, és közben komolyzenei pályafutását sem függesztette fel. A western műfaján kívül filmdrámákhoz is írt zenét, ezek közé tartozik a Sacco és Vanzetti. 2007-ben Oscar-életműdíjat kapott.
Győrben tartott próbát Ennio Morricone
Győrben tartott sajtótájékoztatót, majd azt követően próbát szerdán Ennio Morricone; a világhírű olasz zeneszerző és karmester a Győri Filharmonikus Zenekarral május 15. és 31. között afrikai és ázsiai turnén vesz részt és hét koncertet ad, többek között Marokkóban és Kínában.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.