A patkányfejet, illetve nyúlfejet ábrázoló, mintegy 40 centiméter magas bronzszobrok múlt szerdán a vártnál jóval magasabb áron, egyenként 15,7 millió euróért keltek el a Christie's párizsi árverésén. Mindkét szoborra három-három potenciális vásárló licitált telefonon.
Caj Ming-csao (Cai Mingchao) kínai műgyűjtő hétfőn közleményben bejelentette, hogy ő volt az eddig ismeretlen nyertes ajánlattevő. A férfi, aki egy ellopott műtárgyak visszaszerzéséért küzdő nem kormányzati szervezet tanácsadója, mindazonáltal azt állítja: nincs pénze az összesen több mint harminc millió eurós vételár kiegyenlítésére.
A műkincseket brit és francia csapatok zsákmányolták, amikor az 1860-as második ópiumháború alatt lerombolták a kínai császár nyári palotáját. A XVIII. századi szoborfejek már legálisan kerültek a tavaly június 1-jén elhunyt Yves Saint Laurent francia divattervező, valamint a divattervező partnereként ismertté vált Pierre Bergé üzletember birtokába. A kínai külügyminisztérium szóvivője nemrégiben azonban hangsúlyozta: a modern kori történelemben a nyugati imperialista hatalmak számos kínai műkincset raboltak el a pekingi nyári palotából, amelyeknek vissza kell térniük Kínába.
Megvette Yves Saint Laurent bronzszobrait, de nincs pénze kifizetni
Egy kínai műgyűjtő bejelentette, hogy ő vette meg az Yves Saint Laurent-hagyatékból a múlt héten elárverezett, Kína által visszakövetelt bronzszobrokat, de azt állítja, hogy nincs pénze kifizetni a vételárat.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.