A zsúfolásig megtelt Erzsébet téri klubban Kalányos Zsolt, a rendezvény főszervezője beszédében úgy fogalmazott: "megaláztak, megbántottak(...)minket az utóbbi másfél-két hétben, nem volt másról szó, minthogy mi, romák bűnözők vagyunk". Hozzátette: a kultúrával, az együttélés erejével akarják demonstrálni, hogy a békés együttélésre vágynak, visszautasítják a diszkrimináció minden formáját.
Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman hangsúlyozta: a jóakaratú, tisztességes emberek sokkal többen vannak, mint a cigányellenesek, de nem hallatják a hangjukat, ezért a múlt tanulságát figyelembe véve a felelősen gondolkodó, a biztonságos, élhető Magyarországot akaró embereknek fel kell emelniük szavukat.
Bíró András, alternatív-Nobel-díjas jogvédő, az Autonómia Alapítvány létrehozója azt MTI-nek azt mondta: a Jobbik sikerének tekinthető, hogy a "cigánybűnözés" kifejezést legitimizálták - ez elfogadhatatlan. Véleménye szerint a kulturális demonstrációval a cigányság bizonyítja, hogy a romák nem másodrendű állampolgárok. Ennek a hangnak kell visszhangzania a társadalomban is, hogy változtatni lehessen a cigányellenes nézeteken, amelyeket kutatási adatok szerint a lakosság 85 százaléka vall.
A rendezvény kezdetén az összes fellépő és a megjelent vendégek elénekelték a magyar és a cigány himnuszt, majd megemlékeztek a Veszprémben két hete meggyilkolt kézilabdázóról. A kulturális demonstráción fellépett és beszédet mondott - mások mellett - L.L. Junior, a Parno Graszt, Bródy János, Gáspár Laci, Molnár Ferenc Caramel, Kótai Mihály profi világbajnok bokszoló és Hajós András.
Ott volt a Gödör Klubban Teleki László MSZP-s országgyűlési képviselő mellett több szabad demokrata politikus, köztük Fodor Gábor pártelnök, Léderer András, az SZDSz ügyvivője és Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő.
A cigányellenesség ellen zenéltek a Gödörben
A cigányellenes megnyilvánulások ellen tartottak kulturális demonstrációt vasárnap este a fővárosi Gödör Klubban roma és nem roma értelmiségiek. A rendezvényen, amelyen zenekarok és énekesek léptek fel, több százan vettek részt.
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.