A világ legrangosabb irodalmi díjának átadásakor a tolmács többször "Gólyanapló"-nak fordította Kertész Gályanapló-ját. "Rekviem egy gyermekért, akit soha nem engedtek megszületni" címmel illette a Kaddis a meg nem született gyermekért című művet. "A kadárc" lett A kudarcból. Tekintsük-e a helyzetet szimbolikusnak: verjük a mellünket, hogy van egy magyar irodalmi Nobel-díjasunk, de nem tudunk róla semmit, s ez még csak nem is zavar bennünket?
A tolmács valószínűleg olvasta a szöveget, erre utal, hogy "elit"-et mondott "állít" helyett is. Amikor a Kertész Imrét köszöntő Torgny Lindgren svédről németre váltott, a díjátadást az MTV-ben közvetítő Vitray Tamás átvette a szót a tolmácstól. A helyzet több volt, mint kínos.
Gólyanapló
Ki tolmácsolta a Magyar Televízióban a Nobel-díj átadásának ünnepi ceremóniáján azt a laudációt, amelyet a Svéd Királyi Akadémia tagja mondott Kertész Imre díjának átadásakor? Ki mert úgy beülni a tolmácsfülkébe, hogy életében nem hallott Kertész műveiről, s egyszerűen félrefordította a regénycímeket? Ön szerint csak magát minősítette vele, vagy szégyellnünk kell magunkat nekünk is?
Olvastad már?
Amiféleképpen a sündisznó nem intim törlőkendő, tesókáim, azonféleképpen a vezetőszár sem mentőkötél - Az én hetem Péterfy Gergellyel
Reisz Gábor: Őszintén szólva meglepődtem a kormányváltáson
Krasznahorkai László egy rendőrségi kihallgatáson tudta meg hogy jelentenek róla
Megnyílt az idei ARC plakátkiállítás, fotókon mutatjuk az Idegrendszerváltást
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.