Milliárdokkal tartozik Balásy rendezvényes cége az alvállalkozóknak

Az állam nem fizet, a cég bankszámláit pedig zárolták a folyamatban lévő nyomozás miatt.

  • HVG

Több milliárd forinttal tartozik a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge Event azoknak az alvállalkozóknak, amelyek a kormányváltás idején nagy állami rendezvényeken – például a Tour de Hongrie-n, a budapesti BL-döntőn, a MotoGP-n és a női kézilabda Final4-on – dolgoztak – írja a Telex.

A lap szerint a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének mintegy 40 tagja érintett, az ismert kintlévőség körülbelül 3,5 milliárd forint, de a tényleges összeg ennél nagyobb is lehet. Egyes cégeknek 100-150 millió forinttal tartoznak.

A Balásy-féle Lounge Event 2024-ben került monopolhelyzetbe az állami rendezvényszervezésben, miután 75 milliárd forintos keretszerződést kötött a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel, a munkák nagy részét azonban alvállalkozók végezték.

A tartozások hátterében az áll, hogy a kormányváltás után zárolták a Balásy-cégek számláit a folyamatban lévő hűtlen kezelés és pénzmosás miatti nyomozás miatt, a NAV végrehajtást indított ellenük, az állam pedig augusztus elején azonnali hatállyal felmondta a szóban forgó keretszerződést.

A Lounge Event állítása szerint azért sem tud fizetni, mert az állam nem rendezte a teljesített rendezvények július közepén lejárt számláit. Ugyan van pénzük a tartozások fedezetére, de ezek jelentős része továbbra is zárolás alatt áll, a hozzáférhető összegekből folyamatosan fizeti az alvállalkozókat. A Balásy-csoport másik cége, a Visual Europe Group szintén tartozott beszállítóknak, de a Telex szerint ott már megindultak a kifizetések és megállapodások.

AZ NRÜ azt közölte a Telexszel, hogy olyan konstrukción dolgoznak, amellyel közvetlenül rendezhetők lehetnek a valóban teljesítő alvállalkozók követelései.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.