Benyújtották a törvényjavaslatot a fideszes szuperhatóság megszüntetéséről
Újabb lépés a dohány- és autópályakoncessziós szerződések felülvizsgálatának folyamatában.
A Fidesz 2013-ban úgy módosította a szerencsejáték-törvényt, hogy a kaszinók levonhatják a koncessziós díjukat a fizetendő játékadóból. 2014-től 2025-ig ezen közel 60 milliárd forintot bukott a költségvetés.
A kaszinók számára a koncessziós díj játékadóba történő beszámításának lehetősége miatt mintegy 59,4 milliárd forinttal lehetett alacsonyabb a külön megfizetendő játékadó – írja a Népszava, miután Magyar Péter miniszterelnök ígéretet tett a “közpénzzabrálás” felszámolására a kaszinókoncesszióknál is.
A szerencsejáték-törvény alapján a kaszinó üzemeltetője előbb kiszámítja az adott időszakra jutó játékadót, ám a fizetendő összeg nem ez a tétel lesz. Ebből ugyanis egyszerűen levonja az adott időszakra arányosan jutó bruttó koncessziós díjat.
Így bár a koncessziós díjat meg kell fizetni, annak összege egyúttal csökkenti a külön megfizetendő játékadót.
A koncessziós díj játékadóba történő beszámításának lehetősége 2013 novemberében került a szabályozásba.
Az Orbán-kormánynak ez annyira fontos ügy volt, hogy gyorsan végigfuttatta, és a Magyar Közlönyben való megjelenés utáni napon már hatályba is lépett.
Újabb lépés a dohány- és autópályakoncessziós szerződések felülvizsgálatának folyamatában.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.