Zuglóban is olyan hangosan hallani a leszálló repülőket, mint a ferihegyi reptér környékén
A Pétervárad téren telepített új zajszintmérő adatai alapján igazuk volt a repülőgépek dübörgésére panaszkodó lakóknak.
A miniszter azt mondja, világossá tette a légitársaság vezetősége számára, hogy a kormány elvárása az éjjeli repülési időszak szigorú szabályainak betartása.
A Wizz Air vezérigazgatójával és a légitársaság más vezetőivel tartott egyeztetést a közlekedési és beruházási miniszter kedden új légi kapcsolatok lehetőségéről, a budapesti bázis további bővítéséről és a debreceni fejlesztésekről. Vitézy Dávid a közösségi oldalán azt írta: a Wizz Air mindkét városban nyitott az új beruházásokra, a kormánynak pedig az a feladata, hogy ehhez kiszámítható szabályozási és megfelelő repülőtéri környezetet teremtsen.
A miniszter arról is írt, hogy a megbeszélésen külön foglalkoztak a budapesti éjszakai repülési zaj kérdésével is:
Világossá tettem a légitársaság számára, hogy a kormány elvárása az éjjeli repülési időszak szigorú szabályainak betartása.
Ennek kapcsán arról döntöttünk, hogy közös munkacsoportot hozunk létre annak vizsgálatára, hogyan csökkenthető tovább a főváros környéki légtér terhelése a mélyalvási időszakban”.
Vitézy azt is megjegyezte: a légitársaság vezetőivel egyetértettek abban, hogy a magyar légiközlekedés idei nyara sokkal kevesebb késést hozott, mint a korábbi évekéi, amiben fontos szerepe volt a HungaroControlnál végrehajtott kapacitásfejlesztéseknek. „Ezt a munkát folytatni kell, mert a növekvő utasforgalom csak megbízható légiforgalmi irányítással és megfelelő, szintén fejlesztésre szoruló budapesti repülőtéri kapacitásokkal szolgálhatja valóban az utasokat és a magyar gazdaságot” – írta.
A Pétervárad téren telepített új zajszintmérő adatai alapján igazuk volt a repülőgépek dübörgésére panaszkodó lakóknak.
Fotó: Facebook / Vitézy Dávid
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.