A South China Morning Postra hivatkozva a HVG is megírta, hogy ellenőrök jelentek meg a BYD épülő szegedi gyáránál, ahol a dolgozók tartózkodási engedélyét, társadalombiztosítási kártyáját, munkaszerződését és más hivatalos iratait vizsgálták. Az ellenőrzés tényét az is erősítette, hogy az ellenőrzés előtti napon Magyar Péter miniszterelnök vizsgálatot jelentett be a kínai autógyártó magyarországi beruházásainál.
Most azonban a cég a Világgazdaságnak azt nyilatkozta, hogy
a szegedi BYD-gyár építkezésén nem történt hatósági razzia, és nem került sor a munkavállalók ilyen jellegű ellenőrzésére sem. A rendelkezésünkre álló információk alapján a hivatkozott beszámoló állítása nem felel meg a valóságnak.
A BYD neve nemcsak az esetleges vizsgálat miatt került be a sajtóba, hanem Szijjártó Péter miatt is, aki a Fidesz parlamenti frakcióját otthagyva a kínai cégnél kapott állást.
Kínában az autópiac épp zsugorodik, de a növekedési lehetőségek amúgy is korlátosak már. Az USA-ba nem engedik be őket, így a legfontosabb külpiacuk Európa, ahol Magyarország a hídfőállásuk.
Az, hogy a volt külügyminiszter egy korábban általa felügyelt és irányított szektorba, ráadásul egy, a vezetése alatt támogatott céghez ment elsősorban nem korrupciós, hanem összeférhetetlenségi probléma – írtuk korábban. Emiatt egyébként Szijjártó Péter meghallgatását is kezdeményezik a Nemzetbiztonsági Bizottság tiszás tagjai.
A BYD-val kapcsolatos hír az is, hogy Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán azt írta a közösségi oldalán, hogy a BYD és az alvállalkozói a szegedi beruházásnál szinte ugyanannyi harmadik országbeli munkavállaló számára kértek és kaptak csoportos munkavállalási engedélyt, mint ahány munkahelyet ígértek.
Nyitókép: a BYD szegedi gyárának építkezése 2025-ben