Véget vetne a sorban állásnak a Lidl, három magyar üzletben is új módszert tesztelnek

Ha beválik, az egész országban elterjedhet.

  • HVG

A Lidl június 4-től három üzletében teszt jelleggel bevezeti az úgynevezett Scan & Go funkciót – közölte a cég. A Lidl Plus mobilalkalmazáson keresztül elérhető funkció lényege, hogy a vásárlók már a polcok között járva, saját okostelefonjuk segítségével saját maguk szkennelhetik be a megvásárolni kívánt termékek vonalkódját.

Az áruk ezáltal bekerülnek egy úgynevezett „virtuális kosárba”, a vásárlók pedig ezzel párhuzamosan akár közvetlenül a saját bevásárlótáskájukba is tehetik őket.

A lényeg pedig, hogy nem kell a kasszáknál sorban állni, ehelyett elegendő közvetlenül az önkiszolgáló pénztárakhoz menni, ahol az applikációban generált QR kódot beolvasva, gyorsan és egyszerűen rendezhetjük a számlánkat.

A Lidl ugyanakkor megjegyzi, hogy a rendszer automatikus, szúrópróbaszerű ellenőrzéseket alkalmazhat, illetve az életkorhoz kötött termékek (pl. alkoholtartalmú italok) vásárlásakor az áruházi személyzet végzi majd a kötelező életkor-ellenőrzést.

A lehetőséggel egyelőre Budapesten a 3. kerületi Huszti úti, Budaörsön a Károly király úti, valamint Monoron a Gém utcai üzletekben élhetnek a vásárlók. A Lidl a tesztfázis tapasztalatai és a vásárlók visszajelzései alapján dönt majd a funkció országos kiterjesztéséről.

Nyitókép: AFP / Hans Lucas / Stephane Mouchmouche

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.