Nincs megállás: Várkonyi Andrea újra milliárdos lett

Bár tavaly az ötödével csökkent Várkonyi Andrea médiacégének árbevétele, a rá jutó osztalék újra meghaladta az egymilliárd forintot.

  • HVG

A 2024-es 1,37 milliárd forint után 1,46 milliárdos adózott nyereséggel zárta 2025-öt a Whitedog Media Kft., amelynek 75 százalékos tulajdonosa Várkonyi Andrea.

A tulajdonosok a március 18-i döntésük alapján profitot osztalék formájában idén is kiveszik a cégből, Várkonyira az egy évvel korábbi egymilliárd és 25 millió forint után most egymilliárd és 97 millió forint jut – azaz az osztalékfizetés után újra a milliárdosok klubját erősíti.

A Whitedog egyébként 2024-ben is fizetett osztalékot (a vállalkozás gyakorlatilag eredménytartalék felhalmozása nélkül működik), a profit éppenséggel abban az évben haladta meg először az egymilliárd forintot – ám Várkonyi akkor még csak 821 millió forintot kapott.

A Whitedog amúgy a 2024-es száguldás, amikor az árbevétele először meghaladta a 10 milliárd forintot, után tavaly visszafogottabban teljesített és csupán 8,25 milliárd forintig jutott.

A számok alapján Várkonyi Andrea akár meg is engedheti magának azokat a drága ruhákat és kiegészítőket, amelyekben rendszeresen fotózzák. Igaz, a Whitedog rendszeres beszállítója férje, Mészáros Lőrinc különféle cégeinek.

A Whitedog tavaly nyáron azzal került be a hírekbe, hogy rekordosztalék után elküldte kilenc dolgozóját. A reklámügynöksége akkor a lépést azzal magyarázta, hogy „kft. az elmúlt 3 évben létszámát 72 főre növelte. Hosszútávú működési stratégiánkhoz igazodva jelenleg igyekszünk munkaerő-hatékonyságunkon javítani, így a cégünk a továbbiakban 63 kollégájával szolgálja ki teljeskörűen ügyfeleit.” A friss beszámoló szerint a vállalkozás átlaos létszáma 2025-ben 61 fő teljes munkaidőben és 3 fő részmunkaidőben volt, az egy főre jutó havi átlagos bérköltség pedig 865 ezer illetve 1,13 millió forint volt.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?

hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.