EU-s pénzből vett túlárazott hordókat, 3,6 milliárd forintos kárt okozott a Fejér megyei borász
Összejátszott a hordókat szállító cég ügyvezetőjével a borász, több cégén keresztül károsította meg a költségvetést.
Az elkövetők a vád szerint összesen egymilliárd forintos kárt okoztak, mert még az áfával is csalhattak.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség három ember letartóztatását indítványozta egy milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult bűnügyben – közölte az ügyészség.
A megalapozott gyanú szerint a Bács-Kiskun vármegyei székhelyű gazdasági társaság az apa ügyvezetése alatt, 2021-ben nyújtott be támogatási kérelmet a cég üzemépületének rekonstrukciójára és gépbeszerzésekre. A gépekre vonatkozó árajánlatot a fiú szerezte be, de a támogatási kérelemben a gépek beszerzési értékét az árajánlatban szereplő összegnél több mint 600 millió forinttal nagyobb összegben határozták meg. A pályázat későbbi szakaszában a fiú rendelkezése alapján valótlan vesztes ajánlatokat és valótlan tartalmú szerződést adtak be.
A gépeket végül nem az első árajánlatot adó magyar cégtől, hanem külföldről szerezték be. A gépek túlárazása érdekében és azért, hogy a cégnek a belföldi beszerzés után jogosulatlan áfalevonási joga keletkezzen, a gépeket a külföldi cégtől a pályázat elején projektmenedzseri feladatokat ellátó férfi cége vette meg és számlázta tovább a Bács-Kiskun vármegyei cégnek.
Az elkövetők a bűncselekménnyel egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a magyar költségvetésnek.
A nyomozó hatóság az apával, a fiúval és a projektmenedzserrel különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettének és kétrendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségének megalapozott gyanúját közölte.
A főügyészség mindhárom gyanúsított esetében a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelésére tett indítványt. Az apa és a projektmenedzser esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, míg a fiú esetében a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.
Összejátszott a hordókat szállító cég ügyvezetőjével a borász, több cégén keresztül károsította meg a költségvetést.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.